Pesti Srácok

Bíróság elé állítják a röszkei átkelőnél elfogott négy embert

Bíróság elé állítják a röszkei átkelőnél elfogott négy embert

Gyorsított eljárással állítja bíróság elé az ügyészség azt az négy férfit, aki egy nagyobb csoport tagjaként Röszkénél, a közúti határátkelőhely kerítésén át, illegálisan jutott Magyarország területére kedden – tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője. Szanka Ferenc közölte: a szír és palesztin férfiakat határzár tiltott – tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett – átlépésével vádolják.

A vád szerint kedden fél hat körül a lezárt röszkei közúti határátkelőhely vajdasági oldalán, a forgalomelterelő betonkorlát kerítésénél legalább ötvenen gyűltek össze, hogy illegálisan magyar területre lépjenek. A tömeg elején lévők felmásztak a kerítésre, rángatták, lenyomták különböző szövegeket skandálva, aztán a határkerítés magyar oldalán álló őröknek a "Fuck you magyarszki!" kifejezést ordibálták. Néhányan letaposták a kerítést, majd a skandáló tömeg magyar területre lépett, és futva az ország belseje felé indult. A határzár magyar oldalán szolgálatot teljesítő fegyveres biztonsági őrök ezt látva "Stop" kiáltásokkal próbálták feltartóztatni a feléjük tartó tömeget, de testi épségüket féltve hátrálni kényszerültek, és segítséget kértek az irányítási központtól. A tömeg a felszólítások ellenére, folyamatosan skandálva tovább haladt, ezért az egyik biztonsági őr figyelmeztető lövést adott le. A határsértők nem álltak meg, az egyik őrt öt-hat méterre megközelítették, fenyegetőztek, ezért az egyik biztonsági őr két újabb figyelmeztető lövést adott le. Ezek hatására és az időközben megérkező rendőrök létszámfölényét látva a tömeg visszafordult, és Szerbiába futott. A rendőrök a kerítésen átjutók közül két-két, magát szír és palesztin állampolgárnak valló férfit vettek őrizetbe. A közelben elfogtak egy magát algériainak mondó férfit is, aki négy társával – a tömegtől függetlenül – a kerítésre helyezett pallón mászott át magyar területre. Őt határzár tiltott átlépésével vádolják – közölte az ügyész.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.