Pesti Srácok

röszkei támadás

Kormányinfó – Gulyás Gergely tiltakozásra buzdít Niedermüller-ügyben

Csibra Tibor Forró drót 2020 január 30.
Durva támadás volt az erzsébetvárosi polgármester a heteroszexuális, fehér keresztényeket kirekesztő módon megemlítő kijelentése – jellemezte a helyzetet Gulyás Gergely, aki reményét fejezte ki, hogy Niedermüller Péter, és pártja, a DK is ki tud keveredni a fajelméletek fogságából. A miniszter hangsúlyozta: mindenkit arra buzdít, hogy vegyen részt a csütörtöki, Niedermüller kijelentései miatt szervezett tüntetésen, egyúttal jelezte, hogy ha ideje engedi, maga is elmegy a demonstrációra. Bemutatkozott a csütörtöki Kormányinfón az új kormányszóvivő: Szentkirályi Alexandra megköszönte elődje, Hollik István munkáját, és reményét fejezte ki, hogy jó kapcsolata lesz a sajtó képviselőivel. Gulyás Gergely az eseményen felhívta a figyelmet, hogy szerdán az éjszakába nyúlóan ülésezett a kabinet, meghallgatták Kásler Miklós miniszter beszámolóját a koronavírus okozta helyzetről; a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszámolója szerint Magyarországon egyetlen megbetegedés sincs jelenleg, világszerte pedig százhetven halálos áldozatról tudnak. Gulyás Gergely felhívta a figyelmet, hogy járványról szóló rémhírek terjesztése büntetendő cselekmény. A kormány döntése értelmében a koronavírus elleni védekezést az országos tisztifőorvos koordinálja, jogkörében jelenleg olyan elemek is vannak, hogy például minisztereket is utasíthat. A kormány már intézkedett, hogy amennyiben a Kínában, a veszélyeztetett területen lévő magyarok haza akarnak jönni, akkor erre minden segítséget megkapjanak. Amennyiben szükséges, a Kínában lévő magyarok kimentésében a Magyar Honvédség is részt vehet a légierő révén. A börtönbiznisz elleni fellépés részeként a kormány utasította a belügyminisztert, hogy vizsgálja meg a túlzsúfoltság kérdését, és amennyiben szükséges, járjon el a lehetséges férőhelyek bővítése érdekében. Gulyás Gergely szerint nem az egykor a Fidesz indítványára elfogadott, a fogvatartottak életkörülményeit lényegesen javító törvény a hibás, hanem a helyzet az, hogy iparág épült ki a kártérítések megszerzésére egy ügyvédi körnek köszönhetően, az Emberi Jogok Európai Bírósága pedig elkezdett futószalagon a magyar államot elmarasztaló döntéseket hozni. A miniszter szerint a jogszabály jó; a kormány az utóbbi jelenségnek, a börtönbiznisznek szeretne véget vetni.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.