migráció
Szlovén EP-képviselő: Orbánt tisztelik Szlovéniában, és az EP-ben is megerősítette pozícióját
Nincs olyan veszély, hogy kizárnák a Fideszt a Néppártból, Orbán jelenleg túl erős. Sokkal erősebb, mint mondjuk négy évvel ezelőtt – jelentette ki Milan Zver konzervatív szlovén EP-képviselő. Hozzátette, Orbán Viktornak nagy szerepe volt abba, hogy pártja sikeresen szerepelt a szlovén választásokon. Mint fogalmazott, „Orbánnak jó a híre és az emberek tisztelik őt azért, ahogyan az országot vezeti, és ahogyan megoldotta a bevándorlási problémát”.Olaszország tunéziai migránsok kitoloncolására készül
Olaszország azonnali hatállyal kitoloncol 57 tunéziai migránst, akiket a Földközi-tengeren mentettek ki - jelentette be szombaton Matteo Salvini olasz belügyminiszter, mindössze órákkal azután, hogy az illegális bevándorlók partra szálltak.Lengyel kamionból kerültek elő az illegális migránsok
Három illegális migráns próbált meg jogellenesen bejutni Magyarország területére – írja közleményében a police.hu. Szokás szerint egyikük sem tudta személyazonosságát igazolni, így visszakísérték őket a biztonsági határzárhoz.Szarvas Szilveszter a Trollban: Simicska kamuzik, nincs semmi a kezében (videó!)
Simicska Lajos a G-nap óta kamuzik, és a hírekkel ellentétben most sincs semmi a kezében - mondta az Echo TV Troll című műsorában Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok főszerkesztő-helyettese. Hozzátette, ez egy ócska színjáték, amellyel megúszni próbálja mindazt, amit végrehajtott. A Troll vendégei: Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok főszerkesztő-helyettese, Kacsoh Dániel, a Magyar Hírlap lapszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője. A műsorvezető Dobos Marianne.Bakondi: Az ENSZ migrációs dokumentuma minden várakozásnál rosszabb lett
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az a dokumentum, amelyet az ENSZ-tagállamok állam- és kormányfőinek decemberi marrákesi csúcstalálkozóján véglegesítenek, minden várakozásnál rosszabb lett, minden olyan elemet tartalmaz, amely bevándorlóországgá tehetné Magyarországot.Hoppál Hunor: Talján patt – amikor nincs hová hátrálni
Az elmúlt hetek tendenciáihoz képest változás állhat be Olaszország kormányának politikájában. A kabinet erős embere, Matteo Salvini belügyminiszter az utóbbi időszakban kézben tartotta a migrációs ügyeket, néhány napja azonban őt megkerülve, a feje fölött döntött Giuseppe Conte miniszterelnök arról, hogy Szicíliában kiköthet két migránsokkal teli hajó, amelyek fedélzetén 450 ember utazott. A kormányfő az európai szétosztás pártján áll, a belügyér pedig mostanra ellenérdekelt féllé vált. A következő időszak eseményei meghatározóak lesznek: vajon felül tud-e kerekedni a Salvini-féle vonal a migránspátyolgatókon az olasz kormányon belül?Egyelőre hallgat tettéről a lübecki támadás feltételezett elkövetője
Egyelőre nem beszél az a 34 éves férfi, akit az ügyészség azzal gyanúsít, hogy péntek délután késsel támadt egy városi busz utasaira az észak-németországi Lübeckben - tudatta péntek este a helyi ügyészség.Hitlert és Allahot éltetve támadt egy migráns egy idős zsidó férfira Párizsban
Kegyetlenségében példátlan, de a jelenségét önmagát nézve tipikus antiszemita támadás történt kedd este Párizsban, nem sokkal este 9 óra után. Egy 19 éves, észak-afrikai migráns egy 69 éves zsidó embert leütött és megkínzott. A hírt a BNVCA nevű, antiszemitizmus ellen küzdő francia szervezet tette közzé.Salvini: Azt kell megakadályozni, hogy a migránsok útnak induljanak Afrikából
Meg kell akadályozni, hogy a migránsok útnak induljanak Afrikából Európába - jelentette ki a The Washington Post című lapnak adott pénteki interjújában Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter, aki beszélt a többi között az Oroszország elleni szankciókról is. Salvini közvetve támogatásáról biztosította a Krím orosz bekebelezését.Ajánljuk még
















