Pesti Srácok

Dömötör Csaba: "Mi Európát a jövőben is a nemzetállamok alapján szeretnénk elképzelni"

Dömötör Csaba: "Mi Európát a jövőben is a nemzetállamok alapján szeretnénk elképzelni"

Előremutató az Országgyűlésben pénteken elfogadott 2019-es költségvetés, mert minden kiemelt területre több forrást biztosít a kormány - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Szóba kerültek európai ügyek és a bevándorlás kérdése is. Az államtitkár úgy fogalmazott, nemcsak Magyarország küzd azzal, hogy átláthatatlanul működő és külföldről finanszírozott szervezetek támogatják és szervezik a bevándorlást. A magyar Országgyűlés által elfogadott Stop Soros törvénycsomag ez ellen véd. "Mi Európát a jövőben is a nemzetállamok alapján szeretnénk elképzelni" - fogalmazott Dömötör Csaba.

A kormány képviselője elmondta, sűrű időszakot zár a parlament a választást követően, aminek eredményeként alaptörvény rögzíti a betelepítés tilalmát, büntethetővé vált az illegális bevándorlás szervezése, alaptörvénybe került, hogy az állami intézményeknek védeniük kell a keresztény értékeket, és elfogadták a jövő évi büdzsét, amely a biztonság és a növekedés költségvetése.

Kiemelte, a kabinet célja egy erős Magyarország, amely gyarapodik, és közben garantálni tudja a biztonságát, ami nélkül nem fenntartható a gazdasági növekedés.

Ezt támasztja alá a családtámogatások további bővülése, aminek eredményeként a kétgyermekes családok jövőre már havonta 40 ezer forintot tudnak leírni, miközben csökkennek a munkaadói adók, ami mozgásteret biztosít a béremelések folytatásához - sorolta az államtitkár.

PestiSracok facebook image

Hangsúlyozta, a piaci szféra mellett a rendvédelmi dolgozók és az ápolók is újabb béremelésre számíthatnak. A szegénységből a legrövidebb kiutat a munkahelyek jelenthetik, ezért fontos, hogy 2010 óta több, mint 700 ezer új munkahely jött létre - mondta.

Eközben úgy tűnik, az ellenzék még arra sem vette a fáradtságot, hogy megnézze a költségvetés számait, állításaikkal szemben ugyanis egészségügyre több, mint 100 milliárd forinttal, közbiztonságra és honvédelemre mintegy 150 milliárd forinttal, az önkormányzatokra pedig több, mint 200 milliárd forinttal több jut jövőre, mint idén - fejtette ki Dömötör Csaba.

Megemlítette, volt olyan módosító javaslatot benyújtó szocialista képviselő, aki nem jött el az indítványáról szóló szavazásra, az MSZP vezetéséből pedig a hírek szerint többen szabadságra mentek az ülésszak vége előtt. A Jobbik pedig egy olyan településnek kért támogatást, amely valójában nem is létezik, csak egy TV-sorozatban - tette hozzá.

Dömötör Csaba szólt arról is, a magyar diplomácia rég nem látott offenzíván van túl. A magyar miniszterelnök a világ számos vezetőjével tárgyalt, ami azt is jelzi, hogy Magyarország hangja jobban hallatszik a világban - közölte.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára emlékeztetett, nemcsak Magyarország küzd azzal, hogy "átláthatatlanul működő és külföldről finanszírozott szervezetek támogatják és szervezik a bevándorlást". A Stop Soros csomag célja, hogy legyen egy olyan törvény, amely elrettentő erővel bír az ilyen tevékenységek esetében - emelte ki. Hozzátette, ennek semmi köze a humanitárius segítségnyújtáshoz, annak ugyanis megvannak a jogi keretei.

Dömötör Csaba szerint a jogszabály azon csoportokkal szemben lép fel, akik például úgy juttatnának bevándorlót menekültstátuszhoz, hogy nem is lenne jogosult rá.

Az államtitkár megismételte: a kormány nyomásgyakorlásként értékeli a törvénycsomag miatt indult brüsszeli kötelezettségszegési eljárást. "Van, amikor jogi úton próbálják Magyarországot megtörni, van, amikor pénzügyi úton" - fogalmazott.

A kabinet képviselője szerint nem megnyugtató a hétéves uniós költségvetési tervezet, amelyben többet költenének migrációra, ráadásul eközben nem jó helyre helyezik a hangsúlyokat. Az unió ugyanis határvédelem helyett határmenedzsmentről beszél, ami jelentheti a bevándorlás állandósítását, új jogi keretét is - mutatott rá.

Brüsszel emellett harmonizálná a menekültügyi eljárásokat, amivel fenáll a veszélye, hogy "kiveszik a kezünkből annak a meghatározását, hogy ki számít menekültnek és ki gazdasági bevándorlónak" - tette hozzá.

Dömötör Csaba úgy vélte, hogy bár legutóbb nem sikerült elfogadtatni a betelepítési kvótákat, ez "nem jelenti azt, hogy a jövőben ne próbálkoznának, szóval itt is résen kell lennünk". Ebből a szempontból nagyon fontos, hogy most már az alaptörvény rögzíti az idegen népesség betelepítésének tilalmát - jegyezte meg.

Az államtitkár megerősítette, Magyarország hosszú távon akkor lehet erős, ha közben Európa sem gyengül. Kijelentette: a népesedési és gazdasági problémákra semmiképpen sem jó válasz, ha Európa feladja kulturális értékeit, és visszafordíthatatlanná teszi a multikulturális társadalmak kialakulását.

"Mi Európát a jövőben is a nemzetállamok alapján szeretnénk elképzelni" - mondta, kiemelve, hogy a nemzetállamoknak kell meghozniuk az életüket meghatározó stratégiai döntéseket, mert az számonkérhetőbb. A magyar álláspont demokráciát erősítő törekvés is - tette hozzá.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára kijelentette, a magyar kormánynak kellő társadalmi támogatottsága van ahhoz, hogy kiálljon ezekben az ügyekben. Ezért nem mellékes, hogy egyértelmű az eredménye az április 8-ai választásnak, és a magyar társadalom több konzultáción megerősítette: szeretne fellépni az illegális bevándorlással szemben, és szeretné megőrizni a nemzeti identitását, a kormányt pedig arra hatalmazta fel, hogy cselekedjen ezeken a területeken - szögezte le.

MTI, Vezető kép: kormany.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.