migráció
A barlangba rekedt gyerekekhez hasonlította a migránsokat egy demokrata szenátor
Ha az embernek szórakozni, vagy sírni van kedve, akkor mindenképpen érdemes megnézni, hogy ki mit mondott a haladók oldalán. A hét legnagyobb megszólalását úgy tűnik, hogy a Demokrata párt színeiben pompázó illinois-i szenátor, Dick Durbin számlájára írhatjuk. A politikus a barlangban ragadt thai gyerekek esetéből próbált éppen politikát csinálni, amikor a szerencsétlenül járt fiatal futballistákat ahhoz a 2300 illegális bevándorló gyerekhez hasonlította, akiket azért szakítottak el a szüleiktől, mert azok illegálisan próbáltak átszökni az Egyesült Államokba.Kontrát: 2019-ben is a biztonság az első
A jövő évben is a biztonság az első, ezért növeli a kormány a közbiztonságra és a rendvédelemre szánt forrásokat a jövő évi költségvetésben - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.Nyíltan hadat üzent Sorosnak és migránsainak az olasz kormány
Úgy néz ki, hogy miután stabilizálódott a politikai helyzet Olaszországban, a kormány azonnal támadást indított Soros György ellen. Matteo Salvini a napokban kijelentette, a tőzsdespekuláns azért akar Európába migránsokat importálni, mert valójában imádja a rabszolgákat és a rabszolgaságot. A Nyílt Társadalom Alapítvány azonnal a milliárdos elé vetette magát, hogy saját testével, zokogva védje gazdáját a golyózápor elől. Ez persze mit sem ér, hiszen Salvini kitiltotta az olasz kikötőkből a Földközi-tengeren tevékenykedő civil hajókat, sőt egy, a migránsokat a tengeren mentő, olasz felségjelzésű hajótól is megtagadta az olaszországi kikötést.A határok védelme elsősorban a politikai akarattól függ
A határok védelme elsősorban nem infrastrukturális és jogi kérdés, hanem a politikai akarattól függ - mondta Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója kedd reggel az M1 aktuális csatornán.Családegyesítési vízummal özönlenek Németországba a migránsok
A német hatóságok 2015 januárja óta mintegy 322 ezer családegyesítési vízumot adtak ki - jelentette hétfőn a külügyminisztérium adataira hivatkozva a Bild című német lap.Bajorország belehúzna a migránsok deportálásába
Bajorország rendőri vezetéssel saját menekültügyi hivatalt állít fel augusztustól, és következetesebben fog eljárni a migránsok deportálása terén - jelentette ki a Die Welt című konzervatív német lap vasárnapi kiadásának adott interjúban Markus Söder bajor kormányfő.Svédország falanszterré válása 1987-ben kezdődött? - Egy elmélet, ami utólag sok mindent megmagyarázna
Bő harminc éve a svéd újságírók testületileg úgy döntöttek, hogy a korrektséget felváltják a politikai korrektséggel – állítja egy összeesküvés-elmélet, amely sok vita tárgyát képezte a svéd közbeszédben, Magyarországon viszont ismeretlennek számít, és utólag jó magyarázattal szolgál arra, miért hasonlít mára Svédország inkább egy falanszterre, mint normális országra.Svédországban kezd kezelhetetlenné válni a migrációs helyzet
Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint kezd kezelhetetlenné válni a helyzet Svédország déli részén a bevándorlók miatt. A szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap azt mondta: a Svédországban is erősödő bevándorlás alapjaiban rengeti meg a jóléti állam társadalom- és egészségbiztosítási rendszerét és a közbiztonságot is, hiszen például Malmőben és Stockholmban mindennaposak a bandaháborúk, "vadnyugati viszonyok" vannak.Gyengültek az uniópártok a menekültvita miatt
A német kormánykoalíciót vezető konzervatív uniópártok támogatottsága egy százalékponttal gyengült, a tőlük jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) pedig ugyanekkora mértékben erősödött a menedékkérők visszafordításáról szóló koalíciós vita idején - derül ki abból a felmérésből, melynek eredményét szombat éjjel tette közzé az n-tv német hírtelevízió.Ajánljuk még

















