Pesti Srácok

A barlangba rekedt gyerekekhez hasonlította a migránsokat egy demokrata szenátor

null

Ha az embernek szórakozni, vagy sírni van kedve, akkor mindenképpen érdemes megnézni, hogy ki mit mondott a haladók oldalán. A hét legnagyobb megszólalását úgy tűnik, hogy a Demokrata párt színeiben pompázó illinois-i szenátor, Dick Durbin számlájára írhatjuk. A politikus a barlangban ragadt thai gyerekek esetéből próbált éppen politikát csinálni, amikor a szerencsétlenül járt fiatal futballistákat ahhoz a 2300 illegális bevándorló gyerekhez hasonlította, akiket azért szakítottak el a szüleiktől, mert azok illegálisan próbáltak átszökni az Egyesült Államokba.

– mondta Dick Durbin az NBC “Meet the Press” című műsorában. Az illinois-i szenátor azt is hozzátette, hogy a migráns gyermekek is egy bürokratikus barlangban raboskodnak, ezért nem szabad róluk megfeledkezni.

Az igen mélyenszántó gondolatok közben Durbin csak arról feledkezett meg, hogy Donald Trump június 20-ával kiadta a parancsot, hogy állítsák le a gyermekek szülőktől való elszeparálást, majd július 2-án Dana Sabraw kaliforniai kerületi bíró elrendelte a szülőktől elválasztott, több, mint kétezer gyermek újraegyesítését családjaikkal. Azóta nagyjából 520 családot egyesítettek újra. Az Egyesült Államok területére június 20-a után illegálisan belépett embereket továbbra is őrizetbe veszik, de a gyermekeiket nem választják el tőlük.

PestiSracok facebook image

Trump a családok elválasztását felszámoló rendelet aláírásakor azt mondta: mint mindenkinek, akinek szíve van, így neki is nehezére esett látni a szüleiktől elszakított gyerekeket, de mint ígérte, folytatódik a „nulla tolerancia” az illegális bevándorlással szemben.

A haladó oldal viszont, ahogy semmivel, ezzel sem elégszik meg: az NBC szokásos módon gyűlöletkampányba kezdett. Az eset kapcsán számukra a legemlékezetesebb a Time magazin legfrissebb számának címlapja marad, amelyen Trump óriásként tornyosul egy síró kisgyerek fölébe, e felirat mellett: „Üdvözlünk Amerikában!”.

Az ügy kapcsán egyébként az NBC többször is hadjáratot indított az amerikai elnök ellen, a csatorna azt állítja, hogy a kormány új utasítása továbbra sem teszi lehetővé a szétszakított családok újraegyesítését, még arra az időtartamra sem, amíg a szülők őrizetben várják bevándorlási kérelmük elbírálását. Az Egyesült Államok Vám-és Határvédelmi szerve (ICE) nem kívánta kommentálni az NBC értesüléseit.

Hogy pontosan hány gyereket érint az ügy, illetve hogy hogyan lesz megoldva az újraegyesítés, még nem tudni, ahogyan az sem világos, hogy mit fognak a jövőben csinálni a gyermekekkel érkező illegális bevándorlókkal. Jelenleg több száz ember dolgozik azon az Egyesült Államokban, hogy megoldják a problémát.

Forrás: FoxNews; Vezető kép: NDTV.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.