migráció
Merkel: Az iszlám Németország része
A Németországban élő nagyjából 4,5 millió muzulmán vallású ember révén az iszlám Németország részévé vált - jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben (Bundestag). Az új kormány programját ismertető beszédében hangsúlyozta: vitán felül áll, hogy Németországot történelmileg a kereszténység és a zsidóság formálta, de az is igaz, hogy az országban élő muszlimok vallása is az ország része.Félrekezelték a belgák a tömeges bevándorlást?
Miután az ország félrekezelte a helyzetet, a bevándorlók többségbe kerültek például Molenbeekben és úgy viselkednek, mintha ők lennének a főnökök. A probléma forrása, hogy a szocialista párt mindent megtett, hogy elkápráztassa az új molenbeek-i polgárokat, egyszerűen szavazatokat vásároltak - ezt nyilatkozta az ECHO TV-nek Dominiek Lootens-Stael belga parlamenti képviselő.Migránsok és szélsőbaloldali aktivisták támadtak egy francia bazilikára
Szélsőbaloldali aktivisták egy illegális migránsokból álló baráti csapattal közösen megtámadták Saint-Denis Bazilikát vasárnap. Érdekes módon az eset a mainstream hírekbe nem került bele, a Le Parisien viszont beszámolt a történtekről. A támadás apropója az új francia bevándorlási törvény elleni tiltakozás volt, ami miatt az istentiszteletet félbe is kellett hagyni.Apáti Bence: Levél egy Svédországban élő balerinától
Jómagam nem jártam még Svédországban. A skandináv országok közül is csupán Finnországhoz volt szerencsém. Talán nyolc évvel ezelőtt, jóval a szíriai polgárháború kitörése előtt, amikor még nyoma sem volt migránsoknak, és legjobb tudomásom szerint a mai napig tartják magukat ahhoz a jó szokásukhoz, hogy csak korlátozott számban engedik be őket; akiket pedig mégis nagy durcásan befogadnak, azok inkább a mihamarabbi távozás mellett döntenek, hiszen rohadt hideg van, és nincsenek kávézók minden bokor mellett, ami tudvalevőleg sokkal komolyabb lelki megrázkódtatást okoz az úgynevezett menekülteknek, mint a felrobbanó bombák robaja.Orbán: fontos, hogy Magyarország képes legyen megvédeni saját érdekeit (Videóval!)
Fontos, hogy Magyarország a választások előtt és után is képes legyen megvédeni saját érdekeit, ennek jegyében utaznak majd Brüsszelbe, az európai uniós (EU-) csúcstalálkozóra - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden, az Európai Uniós Konzultációs Testület zárt ülése után a Parlamentben.Fekete-Afrika a teljes pénzügyi csőd szélén - Újabb migrációs katasztrófa várható
Öt perccel vagyunk éjfél előtt és szinte teljes Afrikát államcsőd fenyegeti. Az IMF a 49 afrikai országból már 6-nak levitte a minősítését a legalsó szintre. Ha bekövetkezik a tényleges gazdasági összeomlás, akkor sok tíz millió ember fog elindulni Európa felé. Akik majd valahogy eljutnak a líbiai partokig, hogy ott felszálljanak Soros György hajóira.Szijjártó Péter az ENSZ-ben: mi döntjük el, kit engedünk be Magyarországra
A magyar kormány a migrációt rossz és veszélyes folyamatnak tartja, soha nem fog azokkal egyetérteni, akik jónak mondják, szervezik és ösztönzik - hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Genfben az ENSZ Emberi Jogi Bizottságában Magyarországnak a migrációról szóló kormányjelentését védve, kérdésekre reagálva.A migránsok betelepítése Magyarország költségvetésére elviselhetetlen terhet róna
Felszólítjuk az ellenzéket, hogy ne a parlamenti bizottságokban kampányoljon! Az ellenzéki pártok már a Költségvetési bizottság mai ülését is kampánycélokra akarták használni - közölte Fidesz. Közleményükben kijelentették, hogy ehhez a kormánypárti képviselők nem kívánnak asszisztálni, ezért nem vesznek részt az ülésen.A Soros-hálózat és Szél Bernadett is nemzetbiztonsági kockázat
A Soros-hálózat tevékenysége egyre súlyosabb nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel. Ezért addig, amíg a Soros-hálózathoz köthető Szél Bernadett is a Nemzetbiztonsági bizottság tagja, a kormánypárti képviselők nem tárgyalnak Soros Györggyel kapcsolatos napirendi pontot a Nemzetbiztonsági bizottság ülésén - írta közleményében a Fidesz.Ajánljuk még

















