migráció
Wilders-Orbán találkozó: Létezik még vezetőképesség!
Kitűnő találkozó Orbán Viktor miniszterelnökkel! Létezik még vezetőképesség! - írta Twitter üzenetében Geert Wilders. A holland Szabadságpárt vezetője Halállistán című könyvbemutatójának győri állomásán találkozott a magyar miniszterelnökkel.Egymillió belső-afrikai migráns áll útra készen Líbiában
Az olasz belügyminisztérium attól tart, hogy a 2017 második felében tapasztalt jelentős csökkenés után ismét nagy mértékben emelkedhet a Líbiából Olaszországba érkező menekültek száma - jelentette hétfőn a La Repubblica című olasz napilap, amely szerint mintegy egymillió ember áll készen az észak-afrikai országban arra, hogy útra keljen Európába.Brüsszel bejelentkezett a migráció főszponzorának
A kormánypártok szerint Brüsszel bejelentkezett a migráció főszponzorának.Callidus: Buzit bemondásra
Főúr, egy őszinte buzi migráns rendel! Vagy inkább egy hazug hetero? Pontosan ezt a kérdést kell eldönteni a menedékkérő migránsokkal kapcsolatban, a korábbi ügymenethez képest annyi különbséggel, hogy mostantól a hatóságok nem vehetik igénybe pszichológusok közreműködését az ügyben, legalábbis az Európai Unió Báróságának csütörtöki döntése értelmében. Nem, kedves Olvasó, nem elírás történt az előző mondatban. Tehát, ez a nemes szerv (érts: ezek a f@szok) kisütötték, hogy a szakemberek alkalmazása sértő, nagyon-nagyon sértő, mert a migránsok egyetemes emberi jogaik – bármit is jelentsen ez – egészen belepirulnak az ilyen jellegű inzultusokba. (PolgárPortál-publicisztika)Hatvan határsértőt tartóztattak föl a hétvégén
Hatvanhat határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.Szijjártó: a magyar kormány a migráció ösztönzése helyett a megállítását akarja elérni
A tartalmi kérdéseken túl komoly legitimációs problémákat is felvet António Guterres ENSZ-főtitkár nyilatkozata - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.A Lungo Drom elutasítja a Soros-tervet: "bevándorlókat előtérbe helyezve szorítanák háttérbe a cigány lakosságot"
A Lungo Drom Kongresszusa elutasítja a Soros-hálózat törekvését, hogy a Magyar Országgyűlést és a Kormányt megkerülve, a magyar emberek akaratával szemben hazánkban is megszervezze a bevándorlást és bevándorlókat előnyben részesítve háttérbe szorítsa a cigány lakosság lehetőségeit - írja a szervezet. Közleményükben arra is kitérnek, aggodalommal látják, hogy a Soros-hálózat óriási befolyása révén Brüsszel a tagállamokra akarja erőltetni a kötelező, felső korlát nélküli, állandó betelepítési kvótát. Ez a Lungo Drom szerint sérti hazánk szuverenitását és veszélyezteti a magyar cigányság felzárkózását és jövőjét."Minden jót két viszki között Lajos" (Videóval!)
A Hír TV kameráján keresztül üzent Deutsch Tamás a médiamogul oligarchának, Simicska Lajosnak. A Hír TV egy európai parlamenti szavazásról kérdezte a Fidesz EP képviselőjét, amelyet a Simicska-média egyébként egyöntetűen úgy magyarázott, hogy a Szájer József vezette néppárti magyar képviselőcsoport a migráció területén dolgozó civil szervezetekkel való együttműködésre szólította fel a tagállamokat. Deutsch Tamás a kamerába nézve a televízió gazdájának, Simicska Lajosnak üzent. A következő szavakkal: "Minden jót két viszki között Lajos!""Bárcsak Hollandiának is olyan vezetője lenne, mint Orbán Viktor" – PS-interjú Geert Wilders-szel (videóval!)
Exkluzív interjút adott a PestiSrácok.hu-nak Geert Wilders, aki január 26-án azért járt Magyarországon, hogy bemutassa “Halállistán” című könyvét, ami a Patmos kiadó jóvoltából már magyarul is olvasható. A holland Szabadságpárt vezetője portálunknak azt mondta, Orbán Viktornak szurkol, és bárcsak Hollandiának is olyan vezetője lenne, mint a magyar kormányfő. "Orbán felállt és megmutatta, hogy ő vezeti a saját országát, ami nekem nagyon tetszik, és bárcsak nekünk is lenne egy olyan vezetőnk, akinek csak 10 százalékban van annyi vér a pucájában, mint Orbán Viktornak" - jelentette ki Geert Wilders. A politikus kérdésünkre válaszolva elmondta, amit a baloldal rasszizmusnak nevez az valójában önvédelem, az iszlám nem egy vallás, hanem ideológia, Soros György pedig nagyon veszélyes ember.Ajánljuk még

















