mintaház
EU-s pénzek felhasználása baloldali módra: 47 millió forint a közös mosókonyha-használatról szóló mentorprogramra
Több ízben beszámoltak már a zuglói „mintaház”- projektről, amelyet még Karácsony Gergely polgármestersége alatt indítottak el Zuglóban. A bérházprojektre 1,5 milliárd forintnyi közvetlen EU-s támogatás érkezett a kerületbe 2019-ben. Meglepő fordulat, hogy az eredeti munkaprogramból – amelyet a Gizella útra terveztek – végül semmi nem valósult meg; Karácsony távozása után a zuglói „mintaház” megépítését elvetették és egy Mexikói úton található felújítandó bérházra tették át, amely azóta is épül. A projektnek egyébként az EU szabályzata szerint tavaly októberben el kellett volna készülnie, ám ez nem sikerült, ezért az önkormányzatnak még rá is kellett fizetnie.A kormányzásra készülő Dobrev akkorát hazudott az ATV-ben, hogy még saját maga is zavarba jött (Karanténvlog)
Azt nagyon jól tudjuk, hogy a DK és a Gyurcsány-klán számára a kamugombócok annyira az imázshoz tartoznak, mint a levegővétel. Gondolkodás és hezitálás nélkül hazudnak a szemünkbe, akármilyen átlátszó is az. A Karantén ezt minden héten megmutatja nektek, de Dobrev Klára legutóbb olyan vaskosat hazudott az ATV-ben, hogy láthatóan még ő is meghökkent, amikor kimondta, hogy semmit sem tudnak a külföldi dollárokról, egyik DK-s politikus sem lehet érintett. Másnap érkezett is a hír, hogy az egyik DK-s gyanúba került, de érdemes lesz megnézni Gyurcsány feleségének az arckifejezését, ahogy zavartan néz a semmibe a méretes hazugsága után. Ezenkívül a szerdai Fővárosi Közgyűlés tragikomikus pillanataiból is elétek tárunk néhány érdekes etűdöt, kezdve Niedermüller helyezkedésével, aki most a polgárokért aggódó, a DK-s pártpolitikai irányt mellőző várospolitikus arcát próbálta elénk tárni – láthatóan Gyurcsányék újabb taktikai húzással próbálják növelni szavazótáborukat. Karácsony Gergely szerencsétlenkedése is megért néhány vicces filmbevágást, hiszen a zuglói mintaházat is elbaltázták a baloldaliak; hiába kaptak az uniótól rengeteg pénzt, még egy kapavágásra sem futotta évek alatt. Végül Cseh Katalint se felejtsük el, aki szerint az EP-képviselők közül egyesek elsírták magukat, amikor meghallották, hogy milyen elnyomás és diktatúra van Magyarországon. Láthatóan a Momentum főállású hazaárulója nem ad a látszatra sem; olyan hazugságokkal traktálja brüsszeli liberális barátait, amelyek hazánkat ocsmány és elképzelhetetlenül hamis színben tünteti fel. Nézzétek most is a Karantént!Ajánljuk még