mircea diaconu
Elnökválasztás Romániában – Iohannis az esélyes, de kihívói megszorongathatják
Ki lesz a második ötéves mandátumára pályázó Klaus Johannis államfő kihívója a döntő menetben? Erre a kérdésre fog választ adni a vasárnapi romániai elnökválasztás első fordulója, amelyen tizennégyen állnak rajthoz, közöttük Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje is. A felmérések szerint a jobbközép Iohannis negyven százalék feletti eredményt ér el, őt fej fej mellett követheti Viorica Dăncilă volt szociáldemokrata miniszterelnök, Dan Barna, a liberális Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke, valamint Mircea Diaconu színész, akit a kormánykoalícióból augusztusban kilépett Liberálisok és Demokraták Szövetsége, illetve a Victor Ponta exkormányfő vezette baloldali Pro Romania párt egyaránt támogat. Utóbbi négy jelöltnek tizenöt-húsz százalék közötti támogatottságot mértek. Kelemen Hunor butaságnak nevezte Fekete-Győr András kijelentéseit, amelyekkel Dan Barna mellett kampányolt a napokban. Ajánljuk még
Erőszak
Elhatalmasodott rajtuk egy beteg, akarnok kis pöcs szellemisége, aki mindenbe be akar fúródni szárazon, erőből, hogy egy kicsit férfinak érezhesse magát. Ott kellene meghalnunk a fronton?
Behódolás helyett maradjunk az utolsó gall falu az EU-ban!
A választási kampány legnagyobb hazugsága, hogy ki lehet egyezni az európai elittel. Nem lehet. Aki ilyesmivel jön, az nem kiegyezni akar, hanem alattvalónak készül. Krisztus, Pilátus és a kézmosás, avagy a jók tétlensége
Edmund Burke elkoptatott mondata, miszerint a gonosz győzelme csak a jók tétlenségén múlik. Bár a mondás klisévé vált, azért van mögötte valami, és érdemes belegondolnunk, mi lett volna Jézus Krisztus ítélete, ha a jók nem "mossák kezeiket".