Pesti Srácok

Elnökválasztás Romániában – Iohannis az esélyes, de kihívói megszorongathatják

null

Ki lesz a második ötéves mandátumára pályázó Klaus Johannis államfő kihívója a döntő menetben? Erre a kérdésre fog választ adni a vasárnapi romániai elnökválasztás első fordulója, amelyen tizennégyen állnak rajthoz, közöttük Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje is. A felmérések szerint a jobbközép Iohannis negyven százalék feletti eredményt ér el, őt fej fej mellett követheti Viorica Dăncilă volt szociáldemokrata miniszterelnök, Dan Barna, a liberális Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke, valamint Mircea Diaconu színész, akit a kormánykoalícióból augusztusban kilépett Liberálisok és Demokraták Szövetsége, illetve a Victor Ponta exkormányfő vezette baloldali Pro Romania párt egyaránt támogat. Utóbbi négy jelöltnek tizenöt-húsz százalék közötti támogatottságot mértek. Kelemen Hunor butaságnak nevezte Fekete-Győr András kijelentéseit, amelyekkel Dan Barna mellett kampányolt a napokban.

Az RMDSZ elnöke három-négy százalékos eredményt érhet el. Kelemen Hunor a Krónika nevű erdélyi napilapnak adott interjújában azt mondta: a magyarok számára önbecsülés kérdése, hogy legyen magyar jelölt a romániai államfő választáson – írta a Magyar Nemzet.

– érvelt jelöltsége mellett Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke lesújtó véleménnyel volt arról, hogy Fekete-Győr András, a Momentum elnöke egy román jelöltet, Dan Barnát támogatja.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a politikus.

Nem tartja lefutott mérkőzésnek az elnökválasztást Pászkán Zsolt politikai elemző, aki a Magyar Nemzetnek nyilatkozva a 2014-es megméretésre emlékeztetett, amikor is a biztos győztesnek látszó Victor Ponta látványos vereséget szenvedett a döntő menetben. A szakértő szerint Iohannis Románia 1989 utáni leggyengébb elnöke volt, semmiféle elképzeléssel nem rendelkezett. Az elemző úgy vélekedett, Viorica Dăncilă jelentős erősödést tud felmutatni az utóbbi két hétben, és segíthet neki, hogy már nem húzza vissza a kormányzás terhe.

– tette hozzá a szakember. Ha egyik jelölt sem szerzi meg a választók több, mint felének támogatását, november 24-én második fordulót rendeznek a két legjobban szereplő jelölt részvételével.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.