miskolc
Zavartalan a vonatközlekedés Miskolcon, ahol korábban kisiklott egy tehervonat
Zavartalan volt a vonatközlekedés a Miskolc-Tiszai pályaudvar–Felsőzsolca közötti vonalszakaszon csütörtökön reggel, miután az éjjel beemelték az előző nap kisiklott mozdonyt és tehervagont – közölte az MTI-vel Kavalecz Imre, a Mávinform sajtóügyeletese.Varga Judit: Európa is csak akkor maradhat meg, ha megőrzi önmagát
Az ezeréves magyarság azt üzeni Európának, hogy csak akkor maradhat meg, ha megőrzi önmagát, megvédi határait, a nemzetek Európáját és keresztény szabadságát – jelentette ki az igazságügyi miniszter kedden, Miskolcon.Alakszai Zoltán megvédte Kriza Ákost
Az ellenzéki pártok ellenséges sajtónyilatkozataira reagált első polgármester-jelölti sajtótájékoztatóján Alakszai Zoltán. Miskolc város jegyzőjét öt nappal ezelőtt kérte fel a jelöltségre Kriza Ákos, a város jelenlegi polgármestere, amikor hivatalosan is bejelentette, hogy súlyos betegsége miatt nem vállalja az újabb megmérettetést.Nem indul újra Kriza Ákos Miskolc polgármesteri tisztségéért
Egészségügyi okok miatt nem vállalja a polgármester-jelöltséget az októberi önkormányzati választáson Miskolc jelenlegi vezetője. Kriza Ákos Alakszai Zoltánt, a megyei jogú város jegyzőjét ajánlotta az őt eddig támogatók figyelmébe, Alakszai már a Fidesz hivatalos jelöltje. Nyolc ellenzéki párt és két civil szervezet Veres Pált, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatóját indítja a tisztségért.Itt a videó a szupercelláról, ami Miskolcon söpört végig
Jégeső és kiadós felhőszakadás volt Miskolcon. A meteorológiai előrejelzés szerint több helyen 20, néhol 30 mm feletti csapadék kíséri keleten, északkeleten a szerda esti zivatarokat. Mint közölték: igen nedves, labilis légtömeg tölti ki a Kárpát-medencét, és ha ehhez hozzáadjuk a keleti országrészt keresztülszelő összeáramlási zónát, akkor máris kialakulnak a lassú mozgású, kiadós felhőszakadással járó zivatarok.Palkovics: Az élelmiszeripar a magyar emberek jólétét szolgálja
Az élelmiszeripar a lakosság jólétét szolgálja - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a szesziparban érdekelt miskolci Hagyó Kft. új üzemcsarnokának és termelő-berendezéseinek átadásán szombaton.Iskolaigazgatót indít az ellenzék Miskolcon
Újabb "függetlent" sikerült az ellenzéknek jelölnie egy polgármesteri székbe, ezúttal Miskolcon. A Függetlenek a Szinva Városáért Egyesület felkérésére ősszel indulni fog a Miskolcon az önkormányzati választáson a polgármesteri székért Veres Pál, a helyi Földes Ferenc Gimnázium igazgatója - számolt be a Borsod24 interjúja. Az igazgató a Facebook-oldalán egy videóban is bemutatkozott.Palkovics: Miskolc a jövő városa
A jövő városának nevezte Miskolcot Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden a borsodi megyeszékhelyen. Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), Miskolc polgármestere évértékelőjében azt emelte ki, hogy nagymértékben nőtt a munkahelyek száma és jelentősen javult a lakhatási helyzet.Valósággá vált élményberuházás Miskolctapolcán
Új fürdőváros születik Miskolctapolcán a Modern Városok program részeként, mely a magyar kormány támogatásával, mintegy 12,7 milliárd forintból valósul meg. A fejlesztésnek köszönhetően 70-100 új munkahely is létesül, és várhatóan évi 280 ezer új látogatót jelent majd. A fürdőkomplexum Miskolc számára azonban nem csupán gazdasági fejlődést jelent, hanem új turisztikai befektetéseket is, sőt, az ingatlanpiaci árak emelkedésére is számítanak. A miskolctapolcai fürdőkomplexum megépülésével 2020-tól egy kisvárosnyi terület szolgálja majd a fürdőzni, kikapcsolódni vágyókat.Ajánljuk még
















