miskolc
Miskolc polgármestere is elhatárolódik a niedermüllerizmustól
A csütörtöki miskolci közgyűlésen is terítékre került Erzsébetváros DK-s vezetőjének kereszténygyűlölő kijelentése. Veres Pál baloldali polgármester úgy fogalmazott, "minden olyan kirekesztő, bármilyen irányú kirekesztő megjegyzéstől, véleménytől messzemenően elhatárolódom és messzemenően elítélem ezeket, bármilyen oldalról, vagy bármilyen jellegű kirekesztésről is legyen szó".Közbotrányt keltve, hiénaként zaklatták volt jelöltjüket a miskolci MSZP-s és LMP-s vezetők, csak mert megundorodott az elvtelenségtől
Bosszúhadjáratot indított a miskolci baloldal egyik csoportja Csontos Róbert ellen, aki az ellenzéki összefogás színeiben indult volna a választásokon, ám a kampány hajrájában nem bírta tovább a gyomra a Jobbiktól a DK-ig terjedő koalíciózást és kilépett az összefogásból. A novemberi akció botrányba torkollt: a hőzöngő, provokáló politikusok miatt félbe kellett szakítani egy ifjúsági kézilabda-mérkőzést is, ami miatt most a rendőrség nyomozást folytat.Újabb gyárbővítés Miskolcon
Bővíti gyárát a közlekedésbiztonsági eszközöket gyártó, kínai tulajdonú Joyson Safety Systems Hungary Kft. Miskolcon; a beruházás értéke 16 milliárd forint – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón, pénteken, Budapesten.Hubay György: Veres Pál bukott MSZP-s és DK-s politikusok foglya lett
Hubay György miskolci fideszes országgyűlési képviselő szerint szétesett Veres Pál ellenzéki polgármester-jelölt csapata. A politikus kedden a borsodi megyeszékhelyen sajtótájékoztatón azt is közölte, hogy Veres Pál pedig vállalhatatlanná vált, mert bukott MSZP-s és DK-s politikusok foglya lett.„Erősödő” összefogás, lelépő jelöltek – Felfüggesztette az LMP a miskolci szivárványkoalíciót otthagyó tagjának párttagságát
Az LMP kiáll a miskolci összefogás mellett, egyúttal felfüggeszti az önkormányzati képviselő-jelöltségtől visszalépő miskolci tagja, Csontos Róbert párttagságát – közölte kedden az ellenzéki párt.Lerakták az új miskolci sportcsarnok alapkövét
Ünnepélyes keretek között lerakták kedden az új miskolci multifunkciós sportcsarnok alapkövét. A létesítmény a tervek szerint jövő év végéig készül el. A csaknem háromezerötszáz ember befogadására alkalmas csarnok a sikeres közbeszerzés alapján ötmilliárd forintból épül meg. A beruházást a DVTK Kosárlabda Kft. az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) támogatásával és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) által biztosított tao-forrásból valósítja meg. A sportcsarnok a DVTK Edzőközpont mellett, a tavaly átadott DVTK Stadion déli oldalán áll majd.Orbán: Miskolc maradjon a nyerő oldalon!
Ha a miskolciak fejlesztéseket, beruházásokat akarnak, ha meg akarják valósítani a már kidolgozott terveket, akkor működjünk együtt, és Miskolc próbáljon a nyerő oldalon maradni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a borsodi megyeszékhelyen, a helyi televízió Miskolci Napló című műsorában, kedden.Informátor: Gyurcsányék miskolci álfüggetlen jelöltjének nem őszinte a mosolya – A háttérben a régi haver, Debreczeni József (Videóval)
Vidéken ciki DK-snak, MSZP-snek, jobbikosnak lenni, ezért az ellenzék álcivileket indít majd bábként az önkormányzati választáson. Miskolcon például ez az álcivil kompánia a Velünk a Város Egyesület, a báb pedig polgármester-jelöltjük, Veres Pál. Ráadásul az ellenzéki szivárványkoalíció listavezetője nem Veres Pál, hanem Debreczeni József, Gyurcsány Ferenc régi haverja, aki könyvet is írt róla.Ajánljuk még
















