Pesti Srácok

Újabb gyárbővítés Miskolcon

Újabb gyárbővítés Miskolcon

Bővíti gyárát a közlekedésbiztonsági eszközöket gyártó, kínai tulajdonú Joyson Safety Systems Hungary Kft. Miskolcon; a beruházás értéke 16 milliárd forint – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón, pénteken, Budapesten.

– mondta a miniszter. Hozzátette: ezzel Magyarországon fog működni a világ legnagyobb, passzív biztonsági eszközöket gyártó vállalata.

PestiSracok facebook image

– ismertette. A külügyminiszter kitért arra is, hogy a kínai-magyar kereskedelmi forgalom tavaly rekordot döntött: 10 százalékos emelkedéssel megközelítette a 9 milliárd dollárt, és idén az első hét hónapban átlépte az 5 milliárd dollárt. Szijjártó Péter elmondta, hogy szeretnék növelni a kínai beruházásokat Magyarországon; jelenleg 16 kínai beruházás van az országban.

Alakszai Zoltán, Miskolc jegyzője és polgármester-jelöltje arról beszélt, hogy Miskolc a vállalkozásokat segítő gazdasági környezet létrehozásához megtette a lépéseket: új iparterületet alakítottak ki, a város versenyképes beruházási helyszínné vált.

– mondta.

Kersten Hugo Bachmann, a Joyson Safety Systems Hungary Kft. ügyvezetője elmondta: a cég 2013-ban döntötte el, hogy felépíti új gyárát Miskolcon, 68 millió euró beruházással, 2100 munkahelyet teremtve. A vállalat globálisan vezető pozíciót szeretne elfoglalni a közlekedésbiztonsági eszközök gyártásában. Az elmúlt 5 év is azt bizonyítja, hogy jó döntés volt Miskolcon létrehozni a gyárat, most pedig további 50 millió eurós befektetéssel bővítik a jelenlegi termelési kapacitásaikat – tette hozzá.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.