miskolctapolcai barlangfürdő
A kormány segíteni fogja a miskolctapolcai Barlangfürdő újjáépítését
Nagy Márton Tóth-Szántai József megválasztott polgármesterrel egyeztetett: a kormány segíteni fogja a miskolctapolcai Barlangfürdő újjáépítését -írja a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.Kigyulladt a Miskolctapolcai Barlangfürdő gyógyászati központjának tetőszerkezete
Kigyulladt a Miskolctapolcai Barlangfürdő gyógyászati központjának tetőszerkezete - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője péntek este az MTI-vel.Valósággá vált élményberuházás Miskolctapolcán
Új fürdőváros születik Miskolctapolcán a Modern Városok program részeként, mely a magyar kormány támogatásával, mintegy 12,7 milliárd forintból valósul meg. A fejlesztésnek köszönhetően 70-100 új munkahely is létesül, és várhatóan évi 280 ezer új látogatót jelent majd. A fürdőkomplexum Miskolc számára azonban nem csupán gazdasági fejlődést jelent, hanem új turisztikai befektetéseket is, sőt, az ingatlanpiaci árak emelkedésére is számítanak. A miskolctapolcai fürdőkomplexum megépülésével 2020-tól egy kisvárosnyi terület szolgálja majd a fürdőzni, kikapcsolódni vágyókat.Ajánljuk még











