Orbán Viktor: a világrend átalakulóban, a járvány felbecsülhetetlen gazdasági károkat okozhatJurák Kata Eco 2020 március 10. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitó címmel rendezte meg azt a konferenciát, melyen a miniszterelnök, a pénzügyminiszter és a jegybank elnöke is mondott beszédet. A rendezvényen Orbán Viktor egyebek mellett arról beszélt, hogy a jobboldali kormányok a válságoktól nem szoktak megijedni, "mert ilyenkor láthatóvá válik az emberek számára, miért jó, ha ilyen érzelmű kormányuk van." Hozzátette: arra is szeretné felhívni a magyarok figyelmét, hogy "nem vagyunk átlagos nemzet". Kiemelte: az elmúlt száz év legsikeresebb évtizedét tudhatjuk magunk mögött.
Az orrukat túrják, fogalmuk sincs, hogy miről beszélnek - szépen lassan bemutatkoznak országunk tiszás képviselői Magyar ugar június 10.
Lengyel kísérettel érkezhettek az első migránsok Magyarországra Magyar ugar június 4. Névtelenséget kérő forrásunk kereste meg szerkesztőségünket azzal, hogy a jelek szerint minden félelmünk beigazolódott: máris elkezdték a migrációs paktum végrehajtását. Informátorunk szerint a kecskeméti légibázison ismeretlen gépek szálltak le, amelyekből közel-keletieket szállítottak ismeretlen helyre, méghozzá lengyel katonák kíséretében.
Nem hagyják pihenni a tiszás celebeket, akik most nők alázásával igyekeznek elterelni a figyelmet Magyar Péter kínos performanszairól Magyar ugar június 6.
"Sérti az EU-s jogot és ellentétes a jogállamisággal" - neves jogászokat kérdeztünk Magyar Péter ördögi tervéről Magyar ugar