molnár béla
Orosháza alpolgármestere: Szabó Ervin megbukott! Mondjon le és lépjen vissza!
Szabó Ervin megbukott. Megbukott igazmondásból, hitelességből, megbukott emberségből és ezek miatt megbukott, mint politikus! – írta közösségi oldalán Orosháza alpolgármestere, Molnár Béla, miután a PestiSrácok.hu szerdán nyilvánosságra hozta hogy a térség ellenzéki, egyébként jobbikos országgyűlési képviselőjelöltje, Szabó Ervin ellen ügyvédi visszaélés miatt indított büntetőeljárás újabb iratait. Portálunk megszerezte a 2010-ben indult büntetőügy teljes nyomozati iratanyagát, amelyből egyértelműen kiderül, hogy Szabót a hírhedt gádorosi csicskatartás üggyel összefüggésben gyanúsították azzal, hogy a szerencsétlen, kiszolgáltatott embereket sanyargató Ajtai család érdekében, három áldozatuk jogi képviseletét ellátva biztosította, hogy azok ne tegyenek terhelő vallomást fogvatartóikra. Miután Szabó Ervin továbbra is állítja, hogy semmilyen büntetőeljárásban nem volt érintett, a korábbi tanúvallomások jegyzőkönyvei után Szabó Ervin gyanúsítási, gyanúsítotti kihallgatási jegyzőkönyveit is bemutattuk, a házkutatást, lefoglalásokat bizonyító iratokkal együtt. Ajánljuk még
„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja. Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Egyszerűen besétált a rendőrségre a tízmilliárdos csalással gyanúsított „Bróker Marcsi”
Nem a hatóságok fogták el, hanem önként adta föl magát tavaly decemberben a „Bróker Marcsiként” ismert, tízmilliárdos csalással gyanúsított karcagi nő Belize-ben – tudta meg a Bors. Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget.