munkahelymegőrzés
Lázár János: a Continental visszafizeti a munkahelymegtartó támogatások egy részét
A makói gumigyár előre menekült, ahelyett, hogy teljesítette volna, amit vállalt; inkább visszafizeti a munkahelymegtartó támogatások egy részét, csak szabadon kirúghassa az embereket – közölte közösségi oldalán csütörtökön Lázár János. A térség fideszes országgyűlési képviselője azt írta: Magyarország kormányától azt a tájékoztatást kapta, hogy a Continental makói gyára – hivatalosan a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. – kezdeményezte az állammal kötött szerződés felmondását, mert nem tudja, nem akarja megtartani az érintett munkahelyeket.Szijjártó: A Zalakerámia fejlesztése a gazdaság erősödésének egyik fontos értékmérője
Magyarországot bő egy évtizede még ledöntötte volna a lábáról egy mostanihoz hasonló járvány okozta válság, mára azonban a gazdaság életerőssé vált, és ennek a Zalakerámia Zrt. több mint 22 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházása is fontos értékmérője – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Romhányban, a vállalat fejlesztéséről tartott sajtóeseményen kedden.Nógrádban 3250 munkahelyet véd meg a kormány versenyképesség-növelő programja
Nógrád megyében 3250 munkahelyet véd meg a versenyképesség-növelő program; a térségben 12 vállalat kötelezte el magát beruházások végrehajtása mellett, amikor a kormány tavasszal meghirdette a munkahelyeket megőrző programot – mondta a külgazdasági és külügyminiszter Rétságon kedden, amikor a főként autóipari alkatrészeket gyártó AFT Hungary Kft.-nek átadta a támogatói okiratot.Varga Mihály: Magyarországnak nincs szüksége hitelre
A kormány álláspontja változatlan: a gazdaságvédelem érdekében támogatni kell a beruházásokat, mert azok munkahelyeket teremtenek, és ma a munkahelyek a legfontosabbak – jelentette ki Varga Mihály a PreBeton Zrt. új üzemének pénteki átadó ünnepségén, Erdőteleken.Palkovics: Jelentős források jutnak a munkahelyek megőrzésére és teremtésére
A munkahelymegőrzést az idén 380 milliárd forinttal, míg a munkahelyteremtést 2020 és 2022 között 804 milliárd forinttal támogatják a Gazdaságvédelmi Akcióterven belül – közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Cégvezetők Csúcstalálkozója – 2020 című online videokonferencián, csütörtökön.Ajánljuk még












