mustó géza
Karigeri ötletek és elvégzett munka híján egy újabb Lakógyűléssel készül az önkormányzati választásokra – Karanténvlog
Közelednek az EP- és önkormányzati választások, ilyenkor pedig mindenki meg akarja mutatni, hogy mit tud, vagy elrejteni, hogy mit nem tud. Karigerinek nincs könnyű dolga, mert négy és fél év alatt tulajdonképpen semmire sem lehet büszke, az előző városvezetés által elkezdett projekteket késve, csökkentett műszaki tartalommal és drágábban fejezték be, saját beruházások pedig nem voltak. Sírás annál inkább, pedig a főváros bevétele jóval magasabb lett, köszönhetően például a megemelkedett iparűzési adónak, ehhez képest csődben van Budapest. Karácsony eredményekkel tehát nem kampányolhat, ugyanis a darázsgarázs, méhlegelő, graffiti falak, utcazenepontok és párakapuk még látványnak is kevésnek bizonyultak, az ígéretei pedig már senkit sem érdekelnek. A főpolgármester bárgyú módon próbál előre menekülni, hiszen meghirdette az újabb Budapesti lakógyűlést, az elsőn a fővárosiak mintegy 6-7 százaléka mondta el a véleményét, amit ő sikernek tekintett. Ennek apropóján pedig Karácsony azt is elmondta, hogy ez a budapestiek akarata. Igen, 6-7 százaléknyi ember szava, akik utcazenepontokra és graffiti falakra szavazhattak. A Karantén nem kerülhette meg Magyar Pétert sem, aki a Spinoza Házban mesélt arról hogy ő tulajdonképpen liberális, szembemenve mindazzal, amit eddig mondott magáról, de legalább már azt is tudjuk, hogy milliók állnak mögötte. A Spinoza Ház Vona Gábornak már lejtmenetet okozott, kíváncsiak leszünk, hogy Magyarnak milyen irányt szab. Végül az egyre csöndesebb, de legalább még demagógabb és hergelő Gyurcsány-szekta mindennapjaiba is betekinthetünk a Karantén segítségével! Nézzétek most is a vlogot, megéri! Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után