muszlim hódítás
Tényleg ez Európa jövője? Így térítenek át az iszlámra egy angol fiatalt az Egyesült Királyságban (Videó)
Ismeretes, hogy legalább négymillió muszlim él Nagy-Britanniában, a HJS felméréséből pedig az derült ki, hogy másfél millióan közülük azt szeretnék, hogy húsz éven belül vezessék be a saría alapú törvényeket, az iszlám vallás szigorú szabályait. Egy olvasónk hívta fel lapunk figyelmét egy videóra, amelyen egy fiatal brit fiút térítenek át egy rendezvényen az iszlám vallásra. A felvételen az látható, hogy egy muszlim férfi ismételteti el a következő szavakat a fiatal angollal: "nincs olyan istenség, aki megérdemelné az imádatot, csakis Allah." Az angol kissrác pedig mindent visszamond, amit kérnek, végül az iszlám nagy boldogságában egyesülnek. Igen, ez Nagy-Britannia. Az említett felvétel alább megtekinthető. Ha csak siránkozik és nem tör ki a bezártságból a nemzeti oldal, egyenként vadássza le a médiumainkat a liberális cenzúra (Karanténvlog)
Immár három és fél éve kezdődött a Karanténvlog pályafutása, bő két éve pedig a YouTube-on is rajta vagyunk. A videómegosztón töltött teljes időszak a folyamatos fejlődésről, és egyben az állandó túlélési harcról szólt a vlog életében, amely az utóbbi napokban csúcsosodott ki, amikor egymás után két videónkat is törölték. Az illegális migráció és a muszlim hódítás veszélyeit taglaló anyagunk néhány óra elteltével, gyűlöletkeltés címszóval került törlésre, közben ennyi idő alatt is több ezren nézték meg a videót a YouTube-on. A Google nyilvános videómegosztója ugyanis hiába nyíltan és elkötelezetten liberális, éppen a saját elveivel megy szembe, amikor minden, a sajátjával ellenkező véleményt tilt, töröl és földbe döngöl. Jól tudjuk, hogy milyen aljas módszerekkel, fittyet hányva a józan észre törölték a PestiSrácok.hu YouTube-csatornáját 60 ezer feliratkozóval, és azt is tudjuk, hogy számos jobboldali, a nemzeti oldalhoz tartozó vlogger és influenszer jár hasonló cipőben. De akkor miért vagyunk még mindig az ő csatornájukon, miért pitizünk, hogy túléljük, miért mi alkalmazkodunk az ő szabályaikhoz? Hiszen tudnánk mi saját platformot is létrehozni, ahol valóban szólásszabadság lenne és nem a diktatórikus hajlamait kéjesen gyakorló baloldal döntene arról, hogy mit mondhatunk és mit nem. A kérdés nem új, válaszok azonban még nincsenek meg. Az utolsó utáni pillanatban vagyunk: ez már nem illegális migráció, hanem az európai muszlim hódítás – Karanténvlog
Rendhagyó különkiadással jelentkezik a Karanténvlog, ahol kivételesen nem a hazai baloldal heti ostobaságait és gonoszságait vesézzük ki, hanem a mindennapjainkat már teljesen betöltő migráció sorsfordító pillanataival foglalkozunk. Az Európába özönlő hordák, akik nagyrészt életerős, fiatal férfiakból állnak, egyre merészebben, egyre nagyobb tömegben és egyre elszántabban veszik birtokukba a kontinenst, és hozzák magukkal az általuk minden fölött álló iszlám térhódítás tanait. Általában háborús övezetekből érkeznek, a pusztítás mellett elképesztő népességfelesleget termelő Afrikából, Közel-Keletről és Ázsiából indulnak útnak, hogy álmaik földjére, az egyre gyengülő és inogó Európába érkezzenek. Ha pedig itt vannak, láthatják az öreg kontinens elképesztő gyengeségét, az önvédelem hiányát, így most már nem csupán illegális migrációról beszélhetünk, hanem egyértelmű hódításról. A valaha erős keresztény Európa napról napra veszti az erejét, néhol már akarat sincs a védekezésre, tettek pedig még kevésbé. Hazánk nem kér a kultúrát átalakító, az európai és keresztény hagyományokat elmosó hódításból, de egyelőre igen kevesen vannak, akik nem a behódolást választják. Európa az utolsó utáni pillanatban van, hogy megpróbáljon felébredni, mert úgy tűnik, hogy nem a kontinens kultúrája integrál, hanem fordítva történik. A Karantén tehát ezekkel a vészjósló időkkel foglalkozik, amikor már nem lehet elbújni és eltakarni a szemünket, hanem szembe kell nézni a kellemetlen és egyre fájdalmasabb rögvalósággal, amikor eldől, hogy megmarad-e a saját kultúránk, vagy a nyitott kapukat továbbra is kitárva várja Európa, hogy a saját sírját ássák meg azok a tömegek, akiktől semmilyen jóindulatra nem számíthatunk. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.