n1tv
Tömeges elbocsátás a Jobbik médiájánál – Havasnak azt mondták, hogy „nyári szünetre” küldik
Szélnek eresztik a Jobbik-média munkatársainak jelentős részét. Vannak, akik SMS-ben kapták meg a „felmondásukat”, Havas Henrikkel viszont például csupán azt közölték, hogy „nyári szünetre” küldik – írja a media1.hu.Nagyot bukott a Jobbik az összefogással – Saját médiáját is elveszítheti Jakab Péter pártja
Nem jött be a Jobbik számára a Gyurcsánnyal való összefogás. Komoly leépítéssel kell számolni a Jakab Péter egyszemélyes pártjának holdudvarában: a már csak tíz képviselőt adó párt ugyanis nemcsak szavazóinak és mandátumainak egyharmadát veszítette el, de állami támogatásának jelentős részétől is el kell búcsúznia. Vagyis az eddigi közel 1,3 milliárd forintos éves támogatásuk mintegy hétszázmillió forintra csökken.Megmukkanni sem mernek Jakabék a jobbikos tévé magyargyalázó műsoráról
Hatalmas vihart kavart a jobbikos hátterű N1TV február 19-i műsora, amelyben Havas Henrik és Pörzse Sándor egymásra licitálva nevezték butának és parasztnak a magyarokat. Pörzse bevallotta, hogy sokáig azt hitte, a magyar a kiválasztott nép, de aztán a választások „megvilágosították”. Havas pedig azt fejtegette, hogy Trianon után kizárólag a parasztok és a zsellérek maradtak Magyarországon, akiket lepofoz a földesúr, az intéző, a csendőr – idézte fel a Mandiner. A portál szerette volna megtudni, hogy a magyargyalázó kijelentések a Jobbik hivatalos álláspontját képviselik-e, ám kérdéseikre nem kaptak választ a Gyurcsány kiszolgálójává váló párt központjától.Az N1TV-ben parasztozta a magyarokat Pörzse Sándor és Havas Henrik (Videó)
Ugyan a Jobbik ma már minden szempontból baloldali pártnak tekinthető, mégis szürreális volt azt látni, ahogy az N1TV-ben (amely a párt online televíziója) Pörzse Sándor és Havas Henrik a lehető legnagyobb egyetértésben gyalázta a magyarokat az utóbbi által vezetett műsor február 19-i adásában.„Tiszta kézzel” a „kiegyensúlyozott médiáért” – így tömi fekete pénzzel a sajtóját a Jobbik
Fekete pénzekkel tömte ki saját médiumát a Jobbik – közölte az Echo TV Híradója a párthoz közelálló N1TV volt főszerkesztőjére hivatkozva. Kisberk Szabolcs a tévéadó Informátor című műsorának adott exkluzív interjút, amelyben elmesélte, hogy készpénzben kapták a gyanús pénzeket, annak ugyanis nincs nyoma, és nem kell elszámolni az eredetével. Mindez megint azon párt körül történik, amely vérig volt sértődve és szabadságharcot hirdetett, amikor az Állami Számvevőszék megbüntette őket tiltott pártfinanszírozás elfogadásáért.Kisberk Szabolcs: Én annyi mindent láttam a Jobbiknál, hogy abból kijönne egy bűnügyi regény
Kizárólag morális okai vannak a távozásunknak, a Hír TV-nél kialakult helyzettel való időbeli egybeesés pedig pusztán a véletlen műve – közölte a PestiSrácok.hu kérdésére Kisberk Szabolcs, az N1 TV eddigi főszerkesztője, aki két társával – Magyar Klára és Szilvási Péter szerkesztőkkel – együtt szerdán reggel az N1 TV-n közzétett videóban jelentették be, hogy elhagyják munkahelyüket. A Búcsúvideó-N1 című filmben az újságírók – a Jobbik választási szlogenjére emlékeztetve – azzal indokolták döntésüket, hogy nekik még tiszta a kezük, magyar a szívük és a józan eszükre hallgatnak. Az N1 TV-től várhatóan hamarosan még többen távoznak.Orbán Viktor meggyilkolásáról és felzabáltatásáról posztolt a Jobbik tévéje
A miniszterelnök meggyilkolására utaló képet osztott meg Facebook-bejegyzésében az N1TV. A Jobbik közeli tévé által közzétett bejegyzésben ez a felirat szerepel: „1672-ben egy csoportnyi dühös holland megölte és megette a miniszterelnököt. Csak mondom, ez is egy opció”. Portálunk megkeresése nyomán a csatorna főszerkesztője közleményben határolódott el a képtől és kért bocsánatot. Kisberk Szabolcs szerint egy külsős munkatárs trollkodott, állítólag a vezetőség tudta nélkül.A borsodi cigányvajdánál is pitizett a Jobbik, méghozzá nem is olyan régen
„A magyar baloldal ezek után egymásra talál a jófiúvá váló kisnácival és megpróbálja kivakarni a trágyából, s közben nem letisztítani tudja, hanem ő is szaros lesz.” Ezt Lakatos Attila borsodi cigányvajda írja a Vona Gábornak címzett nyílt levelében, melyet nemrég juttatott el a PestiSrácok.hu-nak is. A dokumentummal kapcsolatban megkerestük Lakatos Attilát, aki azt is elmondta, hogy Vona Gábor kérésére két hónappal ezelőtt megkereste őt a jobbikos N1TV főszerkesztője, hogy adjon egy nagy interjút, amiben arról kellene beszélnie, hogy a Jobbik már megváltozott és már nem cigánygyűlölő.Ajánljuk még