nagyvállalatok
Durvul az orosz megtorlás a nyugati nagyvállalatokkal szemben
Az orosz vállalatok elleni külföldi lépések megtorlásaként további nyugati vagyontárgyakat foglalhat le Moszkva, miután ideiglenesen átvette az ellenőrzést két európai állami tulajdonú közműszolgáltató vállalat vagyona felett – írja az Index a Kreml közlésére hivatkozva.Az átlagember bűnhődik a megacégek környezetszennyezése miatt
Bár az emberek többsége tök normális, nem szemetel, szelektíven gyűjti a hulladékot, lekapcsolja maga után a villanyt és csak akkor ül autóba, ha tényleg szüksége van rá, a klímaterroristák mégis a kisembereket akarják büntetni a Föld elpusztításáért. Ennek jegyében az indiaiak már bevezették a klímakorlátozásokat, és a britek is hamarosan kísérleteznek vele egy kicsit. A dolog lényege, hogy egy adott várost vagy megyét régiókra osztanak fel, és meghatározzák, hogy egy ember autóval hányszor mehet át egyikből a másikba. Szép kezdeményezés, ugye? És valószínűleg ez még csak a kezdet.Amerikai nyomásra zárná el Magyarországot az olcsó nyersanyagoktól a baloldal Volner szerint
2010 óta tartó hagyományt visz tovább a Fidesz azzal, hogy nem a magyar átlagembert adóztatja meg válság esetén, hanem azokat az óriásvállalatokat és bankokat, akiknél rengeteg nyereség termelődött az elmúlt években. Így volt ez az előző szocialista kormány utáni államcsőddel fenyegető helyzet esetén is – idézte fel közösségi oldalán Volner János. A Huxit Párt elnöke szerint szembetűnő az a különbség, ahogyan a baloldal ezeket a válsághelyzeteket kezelné.Palkovics László: a klímavédelem költségeit a szennyező nagyvállalatokkal kell megfizettetni
A magyar kormány álláspontja az, hogy a klímavédelem költségeit nem az emberekkel, hanem a nagy szennyezőkkel, a nagyvállalatokkal kell megfizettetni – jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden, Brüsszelben.200 milliárd forint értékben fejlesztettek idén a hazai nagyvállalatok
A magyar állam már mintegy 78 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a hazai versenyszféra meghatározó szereplőinek a Nagyvállalati beruházási támogatás elnevezésű program keretében, amivel bő 200 milliárd forint értékű fejlesztést és hozzávetőleg 2400 új munkahely létrehozását mozdította elő – írta a Világgazdaság csütörtökön, a Pénzügyminisztérium összegzése alapján.Ajánljuk még