Pesti Srácok

200 milliárd forint értékben fejlesztettek idén a hazai nagyvállalatok

200 milliárd forint értékben fejlesztettek idén a hazai nagyvállalatok

A magyar állam már mintegy 78 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a hazai versenyszféra meghatározó szereplőinek a Nagyvállalati beruházási támogatás elnevezésű program keretében, amivel bő 200 milliárd forint értékű fejlesztést és hozzávetőleg 2400 új munkahely létrehozását mozdította elő – írta a Világgazdaság csütörtökön, a Pénzügyminisztérium összegzése alapján.

Az NBT-t a kormány gazdaságpolitikai célkitűzései hívták életre, amelyek meghatározó eleme az újraiparosítás, az iparfejlesztés; a kabinet szerint ennek megvalósítása érdekében szükséges azon tőkehiányos hazai nagyvállalatok és a tervezett beruházás révén a nagyvállalati méretkategóriát elérő kis- és középvállalkozások támogatása, amelyek számottevő mértékben járulnak hozzá a gazdaság – ezen belül a feldolgozó- és az építőipar – növekedéséhez, modernizációjához – írta a lap. A pályázatok elbírálásakor sokat nyomott a latban, ha az adott vállalat a munkaerő megtartása mellett a hatékonyság növelésére is törekedett, a modem technológiák alkalmazásával pedig egyes hiányszakmák kiváltására is képessé vált. Az elmúlt hetekben több olyan beruházást adtak át, amelyhez az adott vállalat NBT-forrást is igénybe vett. így például a Gallus-csoporthoz tartozó Taravis Kft. 1,2 milliárd forintból épített fel egy csirkefeldolgozó üzemet, amelyhez 290 milliós támogatást kapott, a Wamsler SE 3,6 milliárd forintos, robotizált üzemcsarnokának pedig a felét fedezte az állami ráfordítás. A PM összegzése szerint a nagyvállalati támogatások legutóbbi, 2018-as nyerteseinek tizenöt kapacitásbővítő fejlesztésre ítéltek meg együttesen 30,62 milliárd forintot, két vállalat pedig három-három projekt finanszírozásához is kapott támogatást.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/Komka Péter

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?