támogatások
Varga Mihály: adócsökkentésekkel és támogatásokkal kell válságot kezelni
A DK az egész Európában rekordokat döntő infláció elleni küzdelem megmentőjeként próbál tetszelegni. Pedig lett volna erre lehetőségük: kormányzásuk utolsó éveiben a kilenc százalékot is elérte az infláció, mégsem tettek semmit a rezsiemelésen, a megszorításokon, a tizenharmadik havi nyugdíj elvételén, az eladósodáson és az elbocsátásokon kívül – írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán kedden.Több pénz jut sportra, újabb döntések születtek a közösségi élet újraindulása érdekében
Elfogadta a kormány a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatát, amely szerint a látvány csapatsportágakat érintő tao-támogatás jelenlegi 100 milliárd forintos összegét vissza kell emelni a korábbi 125 milliárd forintra – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden az operatív törzs ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón. Novák Katalin hozzátette: az erről szóló kormányrendelet kedden jelenik meg.Milliárdokon ülnek az áldozat szerepében tetszelgő baloldali városvezetők
Minden idők legmagasabb pénzmaradványával gazdálkodhatnak az önkormányzatok, vagyis egy szó sem volt igaz abból, hogy a helyhatóságok csődközeli helyzetbe kerültek a koronavírus-járvány alatt. Láng Zsolt szerint már csak az a kérdés, hogy a baloldali városvezetők a politikai show-műsor helyett akarnak-e végre dolgozni, és mire akarják elkölteni ezeket a milliárdokat, ha nem a főváros és a kerületek működtetésére – olvasható a Magyar Nemzet cikkében, melyben Deák Dániel is megszólal, aki szerint Karácsony Gergely hazugságokra kívánja építeni a kampányát.Az uniós agrártámogatásokat továbbra is előlegként kaphatják meg a gazdák
Számos magyar javaslatot terjesztettek elő az agrárminiszterek szerdai videókonferenciáján, amelyek lehetővé teszik az agrártámogatások előleg formában történő folyósítását - mondta Feldman Zsolt, az agrártárca mezőgazdaságért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán, a konferenciát követően.200 milliárd forint értékben fejlesztettek idén a hazai nagyvállalatok
A magyar állam már mintegy 78 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a hazai versenyszféra meghatározó szereplőinek a Nagyvállalati beruházási támogatás elnevezésű program keretében, amivel bő 200 milliárd forint értékű fejlesztést és hozzávetőleg 2400 új munkahely létrehozását mozdította elő – írta a Világgazdaság csütörtökön, a Pénzügyminisztérium összegzése alapján.Varga Mihály szerint nem kell sietni az euró bevezetésével
A kormány jövőre is biztonságos növekedést szeretne, céljai között szerepel a több munkahely, a teljes foglalkoztatottság elérése, az adósságállomány csökkentése, kismértékű hiány, továbbá a gazdasági növekedés négy százalék körül tartása - mondta Varga Mihály a Magyar Hírlapnak adott interjúban. A pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy amíg Magyarország nem csatlakozik az eurózónához, addig az első számú feladat, hogy az euró bevezetésének feltételeit teljesítse.Pogácsás: Az állam lezártnak tekinti az önkormányzati rendszer átalakítását
Nincs tervben további nagy szerkezeti változtatás, és marad az önkormányzatok feladatfinanszírozási rendszere, amelyben ugyanakkor "finomhangolások" szükségesek - mondta Pogácsás Tibor a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) éves küldöttgyűlésén, kedden, Budapesten. A Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára arról is beszélt, szeretnék 2019-2020-ra belföldi forrásokkal helyettesíteni az uniós támogatásokat.Jelentősen változott a migráció megítélése Németországban és Franciaországban is
A német kormány álláspontja más a migrációról, mint két évvel ezelőtt, és Emmanuel Macron francia államfő is komoly korlátozásokat vezet be - hívta fel a figyelmet Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap.ÁSZ: a DK és az MLP is tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el
A Demokratikus Koalíció (DK) és a Magyar Liberális Párt sem tartotta be az előírásokat gazdálkodása során. A DK 8,2 millió, az MLP pedig 6,1 millió forint tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el, amelyet 15 napon belül be kell fizetnie a központi költségvetésnek - közölte kedden az Állami Számvevőszék.Ajánljuk még