A jövőbe csak utólag szokás előre látni – A nemrégiben megjelent Napról napra Trianon című kötetrőlSMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2021 június 4. Napról napra Trianon címmel jelent meg nemrégiben egy hiánypótló kötet, amely 1918-tól 1924-ig kronologikus sorrendben mutatja be a Trianonhoz vezető események sorát. A kötet szerzői, Gyulai György és Demkó Attila egyúttal egyfajta tragikus történelmi naplót alkottak, amelyben minden tárgyilagos megállapítás, tényközlés és idézet mögött ott húzódik egy tragédia sejtelme, a kötet ezért letehetetlen, de nehezen is olvasható. A kötet bemutatóján a szerzők olyan kevéssé tárgyalt kérdésekre is kitértek, mint a cseh imperializmus, vagy a Trianont meghatározó geostratégiai szükségszerűség.
Kimenekítik Szabó Tímeát, új küldetést kapott (FRISSÍTVE - SZABÓ TÍMEA REAKCIÓJA) Magyar ugar október 19.
Vau vau – csaholta Magyar Péter a pórázról Magyar ugar október 21. Megvan az a kép, mikor egy öleb a gazdája lába mögé bújva úgy ugat a komondorra, mintha azonnal szét akarná tépni? Aztán, amikor elengedik a pórázt nagyon csendes vakkantásokra vált az a hangos "vau vau".
Kovászemberek és budapesti székelyek Magyar ugar október 20. Tündérország megint megajándékozott minket. Nem csak magam, hanem kollégáim nevében is mondhatom, hogy Székelyország mindig különleges helyet foglalt el a szívünkben.
Antifákat alkalmaz az MLSZ? Magyar ugar október 21. A labdarúgó szövetség kommunikációs vezetője egy "antifasiszta terület" felirattal pózol borítóképén, fülig érő vigyorral.