navalnij-ügy
Navalnij orvosa szerint a politikus bármely percben meghalhat
A harmadik hete éhségsztrájkoló, börtönbe zárt Alekszej Navalnij ellenzéki politikus egészségi állapota rohamosan romlik, és "bármelyik percben meghalhat" – közölte szombaton a negyvennégy éves ellenzéki aktivista, politikus egyik orvosa.Navalnij keresetet indított a fogháza ellen, mert nem kapott Koránt
Keresetet indított a fogháza ellen Alekszej Navalnij elítélt ellenzéki politikus, amiért az nem biztosítja számára, hogy olvashassa a Koránt. Az erről szóló közlés kedden Navalnij Instagram-profilán jelent meg. Az őrizetes kifogásolta, hogy nem adják ki neki sem a Koránt, sem pedig a többi könyvet, amelyet magával hozott a börtönbe. Arra hivatkoztak, ellenőrizniük kell, hogy tartalmuk nem szélsőséges-e.A Kreml nem reagál Navalnij feleségének szabadon bocsáttatási követelésére
A Kreml nem kíván reagálni Alekszej Navalnij elítélt orosz ellenzéki politikus feleségének arra a követelésére, hogy férjét egészségügyi problémái miatt engedjék szabadon – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken, Moszkvában. Julija Navalnaja csütörtökön az Instagramon arra panaszkodott, hogy férjének hátfájdalmai vannak, és a hatóságok nem engedik, hogy olyan orvosok gyógyítsák, akikben megbízik. Követelte Vlagyimir Putyin orosz elnöktől, hogy haladéktalanul bocsáttassa szabadon "a törvényellenesen börtönbe zárt" Alekszej Navalnijt.Navalnij-ügy – Moszkva arra figyelmeztette Washingtont, hogy ne játsszon a tűzzel
Moszkva ellenséges oroszellenes kirohanásnak nevezte kedden a Washington által a Navalnij-ügyben bejelentett szankciókat, és felszólította az Egyesült Államokat, hogy ne játsszon a tűzzel.Navalnij-ügy: Moszkva szerint az EJEB bíróinak többsége Soros György szervezeteit képviseli
Oroszországnak készen kell állnia az Európa Tanácsból (ET) való kilépésre, ha a szervezetnél az alapokmány megsértése címén kezdeményezik háromoldalú megfigyelési mechanizmus beindítását vele szemben –jelentette ki hétfőn Moszkvában Pjotr Tolsztoj, az orosz parlament és az Európa Tanács Parlementi Közgyűlésének (PACE) elnökhelyettese. Úgy vélekedett, hogy a 47 tagországot számláló, strasbourgi székhelyű nemzetközi szervezetben nagyon kevés alap maradt az együttműködésre, mert Moszkvának az összefogást kezdeményező javaslatai nem találnak támogatásra, Oroszországnak pedig az ET-ben azért sincsenek szövetségesei, mert maga sem határozta meg világosan, hogy milyen érdekei fűződnek a tagsághoz. Problémaként nevezte meg, hogy a PACE választja meg az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) bíróit, akiknek többsége szerinte Soros György civil szervezeteit képviseli.Navalnijt elszállították moszkvai börtönéből
Az orosz ellenzéki politikus ügyvédje szerint elszállították a Matrosszkaja Tyisina börtönből Alekszej Navalnijt. Vagyim Kobzev arról írt Twitter-oldalán, hogy amikor bement a börtönbe, hogy ügyfelével találkozzon, közölték vele, hogy Navalnij már nincs ott. A jogi képviselőnek nem mondták el, hogy hova szállították. Az ügyvéd feltételezése szerint arra a börtöntelepre vitték el, ahol le kell majd töltenie a büntetését. Navalnij másik jogi képviselője, Olga Mihajlova a TASZSZ hírügynökségnek azt mondta, hogy a büntetés-végrehajtási hatóságoknak értesíteniük kell majd a hozzátartozókat, amint az elítélt megérkezik. Mihajlova szerint a börtönből való sietős elszállítás megsérti a kialakult gyakorlatot.Gyűlöletbeszéddel vádolja Navalnijt az Amnesty International
Alekszej Navalnij, az orosz csodaellenzéki eddig a Nyugat és különösképpen a liberális megmondóemberek keleti sztárja volt, most azonban változni látszik a helyzet. Soros egyik kedvenc szervezete, az Amnesty International ugyanis levette az ellenzéki vezetőt a lelkiismereti foglyok, vagyis a politikai meggyőződésük miatt üldözöttek listájáról.Moszkva előre elrendezett történetnek tartja a Navalnij okán kilátásba helyezett uniós szankciókat
Egy előre elrendezett történet részei az Európai Uniónak az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus körül kialakult helyzet miatt kilátásba helyezett szankciói – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdán a Pervij Kanal állami televíziónak nyilatkozva.Litvánia az Északi Áramlat-2 építésének felfüggesztését javasolta az oroszországi választásokig
Az Oroszországból Németországba tartó Északi Áramlat-2 földgázvezeték építésének felfüggesztését javasolta a szeptemberi oroszországi parlamenti választásokig Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter pénteken, hogy így gyakoroljanak nyomást Moszkvára a demokratikus reformok érdekében.Ajánljuk még