ndrangheta
Szabadlára helyezték az olasz maffiának dolgozó budapesti ügyvédnőt
Szabadlábra helyezték az olasz maffiával kapcsolatba hozott budapesti ügyvédnőt – tudta meg a Magyar Nemzet. Sz. Edina az eljárás kezdete óta tagadja, hogy bármilyen bűncselekményben részt vett. Szerinte ő inkább áldozata, mint sem elkövetője az olasz szervezett bűnözést érintő bűnügyeknek.2023 nagy bukása! – A vigasztalhatatlan ex-ügyvéd, Vig Mór, akinek a cége még az olasz maffiával is kapcsolatba került (videó!)
Amennyiben csak azt tudnánk a bukott ügyvéd Vig Mórról, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adónyomozói különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanújával fogták el december elején, egy, a számlagyáras történetét leíró cikknél többet nem érdemelne. Ám a jogász eddig bűnügyi életútját még nem foglalta senki irodalmi alkotásba, de a bűnügyi aktái alapján is méltán lehet a magyar Osztap Benderként említeni. A bűnügyi előéletét élénken színesíti, hogy az egyik cége kapcsolatba került a legnagyobb olasz maffia, a ’Ndrangheta egyik Budapesten bejegyzett cégével. Miért lett Vig története 2023 nagy bukása?Amikor az olasz maffia betette a lábát Budapestre, avagy egy magyar ügyvédnő tündöklése és bukása (videó!)
Úgy adjuk ki dr. Sz. Edina budapesti ügyvédet az olasz hatóságoknak, hogy egyelőre nem adjuk ki. A jogászt január 25-én vették őrizetbe, január 26-a óta pedig ideiglenes átadási letartóztatásban tartották augusztus 10-ig, azóta kiadatási letartóztatásban van. Ugyanakkor a Fővárosi Törvényszék az átadás végrehajtását legfeljebb 2024. augusztus 10-ig elhalasztotta. Az eddigi adatok szerint Sz. Edina a legnagyobb olasz maffia, a calabriai ’Ndrangheta budapesti pénzmosodájának adott helyett. Formálisan vezette a maffia budapesti cégeit, akár húsz évet is kaphat.Mit keres a számlagyár miatt letartóztatott ügyvéd egyik cége az olasz maffiaügyben?
A PS elkezdte feltérképezni a szerdán egy számlagyár kapcsán letartóztatott 37 éves, foglalkozásától tavaly eltiltott budapesti jogász céghálóját. Így bukkantuk rá a GattobInc Zrt.-re. A cég feltűnt a legnagyobb és legerősebb olasz maffia, a ’Ndrangheta budapesti tevékenysége során. A Zrt. ügyvezető-tulajdonosa pedig a jelek szerint nem más, mint a letartóztatott jogász, V. Mór, aki a Mandiner felvetése szerint az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvére lehet.Ismét elfogták Rocco Morabito olasz maffiafőnököt
Elfogták hétfőn Brazíliában Rocco Morabito olasz maffiafőnököt. A 2019-ben egy uruguayi börtönből megszökött kábítószer-kereskedőre a brazil hatóságok az ország észak-keleti részén lévő Joao Pessoa városban bukkantak rá. A calabriai maffia ('ndrangheta) főnökeként számontartott Morabitót egy meg nem nevezett másik olasz szökevénnyel együtt tartóztatták le közös brazil–olasz nyomozás eredményeként – számolt be róla közleményében a brazil szövetségi rendőrség (PF).Olaszországban több mint ötven embert vettek őrizetbe a maffia elleni művelet keretében
Több mint ötven embert tartóztatott le a rendőrség egy kiterjedt művelet keretében a maffia ellen Olaszország déli részén – közölték kedden nyomozók. A calabriai maffia ('ndrangheta) feltételezett tagjait egyebek között kábítószer-kereskedelemmel, illegális fegyverbirtoklással és zsarolással vádolják – derül ki a calabriai nyomozók tájékoztatásából.Hetven maffiózót vettek őrizetbe Olaszországban
Mintegy hetven maffiózót vettek őrizetbe Olaszországban, jelentős csapást mérve a szervezett bűnözésre az olajipari ágazatban – közölték a helyi hatóságok csütörtökön. A tájékoztatás szerint a gyanúsítottak több különböző bűnszervezet tagjai; vannak köztük a nápolyi camorra, a calabriai 'ndrangheta emberei is. Az úgynevezett olajmaffia elleni nyomozás keretében egymilliárd euró értékben foglaltak le vagyontárgyakat, ingatlanokat, illetve cégeket.Ajánljuk még