német energiafordulat
Végül is ki pippantotta le Putyint? – Vésey Kovács László elemzése
„Mi itt nem fogunk megfagyni télen, ők ott szülhetnek férfiként – kinek mit intézett a kormánya” – froclizta Orbán Viktor a Fidesz-kongresszuson a német energiafordulatot. Nem ok nélkül kérdezgetik egyre többen, hogy az Európa alávetésével bő száz év alatt harmadszor próbálkozó, hol árjaként, hol Jó Emberként felsőbbrendű németek tényleg ismét összehozzák-e maguknak Sztálingrádot, ezúttal odahaza. Ugyanígy az sem mellékes, hogy most mennyi szövetségesüket tudják magukkal rántani egy Don-kanyarhoz hasonlatos, izgalmasan hideg és sötét kalandba. Számunkra pedig még fontosabb, hogy minket harmadszorra már ne tudjanak belekényszeríteni a soros világháborújukba. Az első kettőbe sem akartunk belépni eredetileg, de a németek mindig megtalálták a nyomásgyakorlási felületet, hogy meggyőzzenek minket. Azt, hogy most miért nem sikerül ránk erőszakolniuk az akaratukat, tulajdonképpen Gyurcsány Ferenc jósolta meg sok-sok évvel ezelőtt. Ajánljuk még
Játszótéri rémálom Svájcban: ötéves kislányt rángattak be a mosdóba Bazelben +18!
Játszótéri rémálom valósult meg, amikor egy 25 éves afrikai migráns Bazelben erőszakkal elragadott egy ötéves kislányt és bestiálisan megerőszakolta. Világháborúval riogat a „mélyállam”? Trump hírszerzési főnöke szerint óriási hazugság borzolja a kedélyeket
Trump hírszerzési főnöke szerint óriási hazugság borzolja a kedélyeket, miszerint az EU és a NATO egyes vezetői arról vizionálnak, hogy Oroszország lerohanja Európát. Lengyel barátaink már nagyon szeretnék, ha valaki bombázná őket
Ahogy a személyek, úgy a nemzetek is egészen bele tudnak kényelmesedni az áldozatszerepbe. Így vannak ezzel a lengyel barátaink is, akiket láthatólag megviselt, hogy ebben a században még senki nem akarta őket felosztani, ezért most kitalálták, hogy ők bizony szeretnének már most légiriadótól rettegő lakosságot. Kína úgy halmozza az atomrakétákat, mint Johnny a lopott telefont
Valami készül Ázsiában. Legalábbis erre utal, hogy Kína egyre nagyobb nukleáris arzenállal rendelkezik, és az elemzők szerint nem tervez leállni a gyártással.