németh dávid
Elemzők: az inflációs nyomás továbbra is jelen van a gazdaságban
Lassult a hazai fogyasztói árak növekedése júliusban, de az inflációs nyomás továbbra is jelen van a gazdaságban az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden tette közzé, hogy júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, egy hónap alatt pedig átlagosan 0,5 százalékkal nőttek.Mérséklődhet az infláció a következő hónapokban az elemzők szerint
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai jelentése szerint májusban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, egy hónap alatt pedig átlagosan 0,5 százalékkal nőttek. A következő hónapokban mérséklődhet, de várhatóan továbbra is a jegybanki cél fölött alakulhat az infláció az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.Robbant a magyar GDP, sosem látott növekedés jöhet
Az előzetesen közölt 1,9%-kal szemben 2%-kal nőtt a magyar GDP az idei első negyedévben a tavalyi év utolsó három hónapjához képest a KSH részletes adatai alapján. A növekedéshez az ipari és az építőipari termelés mellett hozzájárult a koronavírus-járvány hatásaitól megtépázott szolgáltatószektor is. Elemzők a kedvező adatok miatt a korábban vártnál gyorsabb GDP-növekedésre számítanak az év egészében – számolt be a portfolio.hu.Májustól javulhat az ipari termelés mutatója elemzők szerint
Az ipari termelés márciusi visszaesésének ütemét eltérően ítélik meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők: egyikük várakozását meghaladta a termelés csökkenésének mértéke, másikuk rosszabbra számított, de abban egyetértenek, hogy a következő havi, az áprilisi adat mutatja majd a mélypontot, és májustól már javul a helyzet.Tartósan alacsony olajárral kell számolni
Tartósan alacsony marad az olaj ára; még decemberre is csak hordónként 30 dolláron állnak a jegyzések – közölte a K&H Bank vezető elemzője az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.Ismét meghaladta a várakozásokat a GDP növekedése
Felülmúlta a piaci várakozásokat a bruttó hazai termék (GDP) első negyedévi 5,3 százalékos növekedése az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik ugyanakkor a következő negyedévekben fokozatos lassulásra számítanak. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett első becslése szerint a bruttó hazai termék (GDP) 5,3 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva és kiegyensúlyozva 5,2 százalékkal nőtt az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Az előző negyedévhez mérten 1,5 százalékos volt a gazdasági növekedés szezonálisan, naptárhatással kiigazítva és kiegyensúlyozva.Ajánljuk még