Pesti Srácok

Elemzők: az inflációs nyomás továbbra is jelen van a gazdaságban

null

Lassult a hazai fogyasztói árak növekedése júliusban, de az inflációs nyomás továbbra is jelen van a gazdaságban az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden tette közzé, hogy júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, egy hónap alatt pedig átlagosan 0,5 százalékkal nőttek.

Virovácz Péter, az ING Bank szenior elemzője közölte: a júliusi inflációs lassulás elsősorban bázishatások következménye, havi alapon továbbra is jelentős általános áremelkedést mért a KSH; a szakértő szerint az enyhülés ellenére továbbra is érdemi inflációs nyomás érzékelhető a magyar gazdaságban.

Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági üzletágának vezetője szerint az infláció júliusban a várakozásoknak megfelelően lassult az előző hónapokhoz képest, bár így is a célsáv fölött maradt, az inflációs nyomás tehát továbbra is jelen van a gazdaságban, bár a korábbinál mérsékeltebben.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője úgy látja, hogy az infláció enyhülése ellenére szükséges volt a kamatemelési ciklus elindítása, ráadásul még számos felfelé mutató kockázatot jelentenek a nyersanyagárak másodkörös hatásai, az újranyitás miatt felrobbanó kereslet, amit a kínálat lassabban tud követni, valamint a munkaerőhiány miatt várhatóan érdemben megugró bérek.

PestiSracok facebook image

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője jelezte, hogy a jegybank által figyelt inflációs adatok lassulást mutattak, de így is többéves csúcsuk közelében vannak; a szakértő szerint ezek alapján még nem lehet egyértelműen azt mondani, hogy enyhült volna az inflációs nyomás a gazdaságban.

Forrás: MTI; Fotó: MTVA Bizományosi/Faludi Imre

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.