nemzeti összefogás
Nemzeti összefogás VS ellenzéki kamuszövetség – Georg Spöttle a Plebejus Polbeat vendége
A világ mégsem veszett még el teljesen, Koncz Zsófia nyert a vasárnapi, Borsodban megrendezett időközi országgyűlési képviselőválasztáson. A verseny kiélezett volt, de végül a konzervatív értékek és a józan ész győzelmet aratott az agresszív, zsidózó Bíró László ellen, az ellenzék pedig természetesen dolgozik, magyarázzák az eredményt. Mi is megpróbáljuk megmagyarázni a történteket a Plebejus Polbeat keddi felvételén az R56 Sörözőben Georg Spöttlével, a Nézőpont intézet biztonságpolitikai elemzőjével és Molnár Dóra politológus hallgatóval, akiket Vincze Emília és Dezse Balázs kérdez. A műsor második felében a szakértők a közönség kérdéseire is válaszolnak majd.Soltész: Csaknem negyedmilliárd forint adomány érkezett eddig a Nemzeti összefogás számlájára
Már csaknem negyedmilliárd forint adomány érkezett a Nemzeti összefogás számlájára, emellett a vállalatok is jelentős segítséget biztosítottak és nyújtanak folyamatosan termékek, eszközök, gépjárművek élelmiszerek felajánlásával a koronavírus-járvány elleni küzdelemben – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán, Pécsen.Ajánljuk még