Pesti Srácok

Soltész: Csaknem negyedmilliárd forint adomány érkezett eddig a Nemzeti összefogás számlájára

null
Soltész Miklós szerint a szocialisták gazdasági szempontok miatt tagadták meg a határon túli magyarokat; Fotó: Soós Lajos/MTI

Már csaknem negyedmilliárd forint adomány érkezett a Nemzeti összefogás számlájára, emellett a vállalatok is jelentős segítséget biztosítottak és nyújtanak folyamatosan termékek, eszközök, gépjárművek élelmiszerek felajánlásával a koronavírus-járvány elleni küzdelemben – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán, Pécsen.

Soltész Miklós, aki egyben a veszélyhelyzet idején a karitatív szervezetek munkáját segítő és összekötő Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke, a Baptista Szeretetszolgálattal közösen adott át több ezer maszkot és hajhálós-maszkos, izolációban használható védőeszközt, valamint jelentős mennyiségű immunerősítő készítményt a karitatív szervezet pécsi szeretetotthonában. A politikus az átadón hangsúlyozta, hogy hatalmas összefogást igényel a járvány elleni küzdelem, a segítő közösségek pedig mindezt megértették és teszik a dolgokat. Úgy vélekedett, a szociális területen, idősek bentlakásos és otthoni ellátásában, az oktatásban és egészségügyben dolgozók minden tiszteletet megérdemelnek, mert hihetetlen küzdelmeket folytatnak a járványveszély idején. Az államtitkár kiemelte: a karitatív területen márciusban elindult összefogás példaértékű, hiszen a szervezetek a NHKT segítségével az ország minden pontjára képesek élelmiszereket, higiéniai termékeket, védőfelszereléseket, immunerősítő készítményeket eljuttatni, és minden rászorulót ki tudnak szolgálni. Úgy fogalmazott: bár minden egyes ember halála elkeserítő, Nyugat-Európa gazdag országaihoz képest hazánk az összefogásnak, az emberek fegyelmezettségének köszönhetően mégis kiemelkedően teljesít a járvány elleni küzdelemben. Soltész Miklós az MTI érdeklődésére elmondta: eddig közel negyedmilliárd forintot ajánlottak fel az emberek átutalással, illetve az 1357-es adományvonal tárcsázásával a Nemzeti összefogás számára, emellett a vállalatok jelentős, százmilliós értékben ajánlottak fel a küzdelemhez gépjárműveket, továbbá biztosítottak komoly mennyiségben higiéniai, immunerősítő termékeket, védőeszközöket és élelmiszereket.

Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat alelnöke beszámolt arról, hogy a szervezet egyik legnagyobb, pécsi szeretetotthonában a Baranya Megyei Kormányhivatal múlt héten tartott ellenőrzést. Ismertetése szerint a szakemberek a járványügyi intézkedéseket megfelelőnek találták, hiányosságot nem tártak fel, a szakmai munkáról pedig elismeréssel nyilatkoztak, és megállapították: sem a lakók, sem a munkatársak körében nincs koronavírussal fertőzött személy az otthonban. Kiemelte: a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács komoly segítséget jelent a karitatív szervezetek veszélyhelyzet idején végzett munkájában, hiszen az összefogásnak köszönhetően célzottan és az igényeknek megfelelően képesek megadni a segítséget a rászorulók számára.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.