adakozás
Mészáros Lőrinc volt a legbőkezűbb adományozó idén
Első alkalommal idén jelent meg összeállítás arról, hogy kik voltak az adott évben a legbőkezűbben adakozó magyarok. A listából kiderül, hogy Mészáros Lőrinc csaknem másfél milliárd forintot fordított jótékonysági célra, ezzel csaknem háromszorosát adományozta el vagyonának, mint a második helyezett – írja az index.hu.Adománygyűjtési akciót indít a Nébih és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület
Adománygyűjtési akciót indít a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület annak érdekében, hogy a koronavírus járvány miatt a lakosságnál felhalmozott, de fel nem használt élelmiszertartalékok még a lejárati időn belül eljuthassanak a rászorulókhoz - közölte a Nébih.Soltész: Csaknem negyedmilliárd forint adomány érkezett eddig a Nemzeti összefogás számlájára
Már csaknem negyedmilliárd forint adomány érkezett a Nemzeti összefogás számlájára, emellett a vállalatok is jelentős segítséget biztosítottak és nyújtanak folyamatosan termékek, eszközök, gépjárművek élelmiszerek felajánlásával a koronavírus-járvány elleni küzdelemben – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán, Pécsen.Messi, C. Ronaldo és Guardiola is beszállt a világjárvány elleni küzdelembe
Lionel Messi, Cristiano Ronaldo és a Manchester City menedzsere, Pep Guardiola is hatalmas összeggel szállt be a koronavírus elleni harcba.Guardiola az egyik legsúlyosabb állapotban lévő, spanyolországi védekezésben segít. Egy alapítványnak adott egymillió eurót, amely orvosi felszereléseket tud beszerezni. Szintén egymillió eurót ajánlott fel a Barcelona játékosa, Lionel Messi, aki egy barcelonai kórháznak utalta át az összeget.Ajánljuk még