Pesti Srácok

Mészáros Lőrinc volt a legbőkezűbb adományozó idén

null

Első alkalommal idén jelent meg összeállítás arról, hogy kik voltak az adott évben a legbőkezűbben adakozó magyarok. A listából kiderül, hogy Mészáros Lőrinc csaknem másfél milliárd forintot fordított jótékonysági célra, ezzel csaknem háromszorosát adományozta el vagyonának, mint a második helyezett – írja az index.hu.

A legjótékonyabb magyarok 2021 kiadvány elkészítéséhez mintegy 200 magyar üzletembert, vállalkozót, közéleti személyiséget kerestek fel a Napi.hu munkatársai, hogy vallomásaik, beszámolóik, motivációik bemutatásával népszerűsítsék az adományozást Magyarországon – számol be a portál. A társadalmi felelősségvállalás keretében nyújtott adományokról ugyan a legtöbb érintett nem szívesen nyilatkozik, az összesítésből viszont fény derül a legbőkezűbb adakozók személyére és az általuk erre a célra fordított összegek nagyságrendjére is.

A listavezető Mészáros Csoport alapítója, Mészáros Lőrinc lett, akinek magánadományai 2021-ben meghaladták az 1,4 milliárd forintot, az elmúlt fél évtizedben pedig az 5,1 milliárd forintot. A lista második helyezettje félmilliárd forintos összeggel a Docler Csoport alapítója, Gattyán György lett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokán pedig 400 millió forintot meghaladó adományozási összeggel a Duna Csoport tulajdonosa, Szijj László áll. Az első ötben találjuk még a WHB csoport vezetőjeként Paár Attila építőipari nagyvállalkozót, valamint az Indotek Group partnereként a négygyermekes családanyát, Hermann Kamillát. A top 5-be éppen hogy nem fért be Varga Zoltán, a Centrál Csoport alapítója a maga 172 millió forintra rugó adományozási összegével.

A kiadvány szerkesztői már a megjelenéskor is elmondták, ami most, az internetes megjelenéskor is hangsúlyos: a mintegy kétszáz tehetős ember megkérdezésén alapuló összeállítás hiányos abból a szempontból, hogy sok olyan magánadakozó nem szerepel benne, aki biztosan a legbőkezűbbek között van – olvasható az Indexen.

PestiSracok facebook image

Forrás: index.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.