nemzeti választási bizottság
Félmillió forint bírságot szabott ki Karácsony Gergelyre az NVB
A főpolgármester több mint hatszáz népszavazási aláírásgyűjtő ívet nem juttatott vissza a Nemzeti Választási Irodához, ezért az NVB félmilliós bírságra kötelezte a főpolgármestert. Az összeg azonban így is mindössze az egy tizedét teszi ki annak a pénznek, amit Karácsony Gergely a kampányára költött.Megállapította a népszavazás eredményét az NVB, mind a négy kérdésben érvénytelen volt a szavazás
Megállapította a gyermekvédelmi kérdésekről tartott országos népszavazás eredményeit a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői ülésén; a referendum mind a négy kérdésben érvénytelen volt. Az NVB a magyarországi szavazóköri jegyzőkönyvek és a levélben leadott szavazatok megszámlálásának eredményét megállapító jegyzőkönyv alapján állapította meg a népszavazás végeredményét, a négy kérdésben külön-külön határozattal.Gyurcsány kegyéből megalakulhat majd az LMP országgyűlési frakciója
Két országos listás mandátum kiadásáról döntött szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A bürokratikus bejelentés lényege, hogy Gyurcsány lemondott egy DK-s mandátumról azért, hogy az LMP-nek adva azt, a párt parlamenti frakciót alakíthasson. Kérdés persze, hogy mi lesz Gyurcsány kegyének az ára.Jogerős az országgyűlési választás eredménye
Jogerőssé vált az április 3-ai országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen a Mi Hazánk Mozgalom által benyújtott egyetlen jogorvoslati kérelmet is elutasította szombaton.Megállapította a választás országos listás eredményét az NVB
Megállapította az április 3-ai országgyűlési képviselő-választás országos listás eredményét csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Az eredmény ezzel hivatalossá vált, azonban három napig még a Kúriánál felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani ellene.Megalakulhat az új Országgyűlés
Bár a baloldal nem tudta túltenni magát az április 3-i választásokon, mégse támadták meg azt. Sem az egyéni, sem a listás választási eredmények ellen nem élt senki kifogással, így rekordgyorsasággal alakulhat meg az új Országgyűlés, azt követően, hogy csütörtök délután a Nemzeti Választási Bizottság bejelenti a 2022-es országgyűlési választások immár hivatalos listás végeredményét is.Elutasította az érvénytelen népszavazásra buzdító NGO jogorvoslati kérelmét a Kúria
A Kúria érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Háttér Társaság felülvizsgálati kérelmét, amit a szervezet azért nyújtott be, mert a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hárommillió forintra bírságolta a gyermekvédelmi népszavazáson való érvénytelen voksolásra buzdítás miatt. Az NVB egy kifogás nyomán eljárva megállapította: a Háttér Társaság megsértette a választási eljárási törvény jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó előírását, amikor érvénytelen szavazásra buzdított a népszavazáson.Többmilliós bírságot kaptak magyarországi genderlobbista szervezetek
Patrióta szervezetek beadványai nyomán kaptak sokmilliós bírságot LMBTQ-szervezetek – adta hírül közös közleményében a Hatvannégy Vármegye Mozgalom (HVIM), a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ). Tizenhat genderlobbista szervezetre összesen kilencmillió forintos bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).Érvénytelen szavazásra buzdítás miatt több civil szervezetet bírságolt meg az NVB
Több civil szervezettel szemben is bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken, amiért a civil szervezetek érvénytelen voksolásra buzdítottak a gyermekvédelmi népszavazáson. Emellett az NVB szerint jogsértő volt, hogy Márki-Zay Péter a vasárnapi szavazáson a kék szalagot viselte.Ajánljuk még