népszavazás
Megszavazták a németek: 240 ezer lakást sajátíthat ki az állam Berlinben
Legalább 240 ezer lakást sajátítanának ki, és az érintett cégek a piaci árnál jóval alacsonyabb kompenzációt kapnának egy napokban tartott berlini népszavazásnak köszönhetően.Svájcban megszavazták a melegházasság legalizálását
Bár még csak az előzetes eredmények kerültek nyilvánosságra, a jelek szerint Svájcban minden bizonnyal megszavazták a melegházasság legalizálását. Az országban egyébként már tizennégy éve élhetnek együtt bejegyzett élettársi viszonyban az azonos neműek; ezt a jogkört szélesíti ki a vasárnapi népszavazás.Hétfőn tárgyal Karácsony népszavazási kezdeményezéséről az NVB
A Nemzeti Választási Bizottság ma dönt a népszavazási kérdésekről, amelyeket Karácsony Gergely adott be. A főpolgármester pedig nem is lenne főpolgármester ha ezt nem tudatná az igen aktív Facebook-oldalán. Az esemény előzménye, hogy az NVB július 30-án ideiglenesen visszadobta a kérdéseket, az indoklásuk szerint azért, mert mivel magánszemély nyújtotta be a kérdéseket, nem volt elég egy hét a döntésre.Baranyi Krisztina szerint a népszavazást akár ki is pipálhatjuk, a Pride végül is annak tekinthető
Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere levonta a Pride szombati felvonulásának tanúságait. A balliberális összefogás által polgármesteri székbe juttatott politikus közösségi oldalán számolt be arról, hogy mivel harmincezer ember vett részt a Pride-on, míg velük szemben csak nyolcvan ellentüntető volt, így akkor ez már azt jelenti, hogy meg is volt a népszavazás.Plakátrongálásra buzdít Hadházy (Videó)
Hadházy Ákos hivatalos Facebook-oldalára töltött fel egy videót, amelyben letépi a kormány egyik Nemzeti Konzultációt népszerűsítő plakátját. A Momentum által támogatott politikus a videóhoz azt is írja: Már nincs helye a finomkodásnak, mert a kormány nagyon bedurvult! Az eddigieknél sokkal határozottabban kell cselekedni, több kell a kommunikációs akcióknál. Rá kellett jönnöm, hogy itt már nem elég csak matricázni, sokkal többet és sokkal határozottabban kell tenni a propaganda ellen, az egyértelműen kommunista és fasiszta rendszert idéző propaganda ellen.Aki a népszavazás ellen hergel, az a demokrácia ellensége
Orbán Viktor szerdán bejelentette: a Kormány népszavazást kezdeményez, ahol öt kérdést terjesztenének az emberek elé. A nemzetellenes hazai és nyugat-európai hangok szerint diktatúrát kiépítő és fenntartó magyar kormány épp a legdemokratikusabb eszközhöz nyúl, hogy a nép véleményét kikérve hozhassa meg döntését az Országgyűlés néhány kardinális kérdésben. Ezzel alapvetően mindenki egyetért, vagy, ahogy Rákay Philip fogalmazott „minden normális ember támogatja”, kivétel ez alól a demokrácia elkötelezett védelmezőjének szerepében tetszelgő européer-kommunista ellenzékünk.A baloldali szavazók is ellenzik, hogy LMBTQ-propagandisták mossák át a gyermekek agyát
A magyarok háromnegyede, azaz hetvennégy százaléka úgy látja, szülői engedélyhez kell kötni a homoszexualitásról való oktatást az iskolákban és az óvodákban - derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet részére készített országos, reprezentatív kutatásából.Évtizedekre megvédheti a magyar gyermekeket a népszavazás a degenerált nyugati szemlélettől
A nemzeti szuverenitás megőrzésén túl a gyermekvédelmi népszavazás célja az is, hogy akár évtizedekre időt nyerhessünk a következő generációknak arra, hogy azt a világot élvezhessék, amit szeretünk és a sajátunknak tartunk, ellenben azzal a degenerált nyugati szemlélettel, amit viszont nem – mondta a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán. A Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója, aki azt is hangsúlyozta: amennyiben nyerne a választáson, a baloldal beállna az LMBTQ- és genderpropaganda mögé, így ugyanaz a véleményterror, ideológiai uralom várna ránk, mint ami Nyugat-Európában ma már gyakorlat.Meglepetés: Párizs aggódik a magyar gyermekvédelmi törvényről szóló népszavazás miatt
Miután beszámoltunk arról, hogy a francia Le Figarónak nyilatkozó uniós tisztviselő érdekes nyilatkozatot tett, a liberálisok demokrácia felfogásáról, a francia kormány is bejelentkezett a népszavazást bírálók közé. Clément Beaune, az európai uniós ügyekért felelős francia államtitkár pénteken ugyanis úgy fogalmazott, Franciaország aggódik a magyar gyermekvédelmi törvényről kiírt népszavazás kapcsán a "témák összemosása és hangszerelése" miatt.Ajánljuk még

















