noé kriszta
Nyíltan terjesztik a "marxizmus tanítását", használják nyilvánosan az önkényuralmi jelképeket és fenyegetőznek is az újkori munkásőrök
Három hét sem telt el azóta, hogy felhívtuk a figyelmet egy heves vármegyei és győri kötődésű neokommunista szervezetre, a magukat hagyományőrző munkásőröknek nevező, politikában is kísérletezgető szélsőbaloldali civilekre, máris sikerült szintet ugraniuk. "Ellenforradalom 1956" címet viselő hivatalos Facebook-oldalukon – már az is érdekes, hogy működhet ilyen néven oldal – cikkünket megosztva képedtek el azon, hogy bűncselekménynek merjük titulálni azt, ami egyértelműen a Büntető törvénykönyvbe ütköző: a kommunista szimbólumok használatát és a marxista tanok terjesztését. Még némi fenyegetőzést is megengedtek maguknak, utalva arra, tudják, ki az informátor, és majd foglalkoznak vele, ha lesz rá idejük. Neokommunisták országszerte több helyszínen is tisztelegtek, felszabadulási emlékműveknél ünnepelték a szovjetek bevonulását, vörös csillagot, Sztálin-fotót lengetve, amiről több országos sajtótermék is beszámolt, egyelőre mégsem úgy tűnik, mintha lenne következménye. Ellenben Incze Bélát a kitörésre való megemlékezés szervezéséért a közelmúltban 100 ezer forintra bírságolták meg a gyülekezési joggal való visszaélés miatt, azt követően, hogy a TASZ kiverte a balhét. Mi pedig csodálkozunk, hogy a minap újabb antifa támadás történt Budapesten... Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után