nógrádi zoltán
Az év eleje óta pokoli a migrációs nyomás a déli határzáron: a helyszínről jelentkezett a Pesti Riporter (Videó!)
Mórahalmon járt a Pesti Riporter, stábunk azért ment a határmenti településre, mert összehívták a környékbeli városok és falvak polgármestereit, valamint a megye rendőri elöljáróit, akik beszámoltak az év eleje óta tapasztalt rég nem látott migrációs krízisről. Révész Sándor alezredes elmondta, a tavalyi adatokhoz képest jóval nagyobb a mostanság érkező illegális bevándorlók száma. Mihályfi Béla országgyűlési képviselőjelölt, szegedi önkormányzati képviselő csatornánknak úgy fogalmazott, kulcsfontosságú, hogy megmaradjon a déli határzárat képző drótkerítés. A sajtótájékoztatón kijelentette, az április 3-i választás tétje, hogy a kerítés megszűnik-e. Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere a Pesti TV-nek elmondta, a migránsok érkezésével megugrott az általa vezetett városban a bűncselekmények száma, és igaz ez többek között a környező településekre is. Mórahalom polgármestere kitálalt a PS-nek: "a pusztulásból hoztuk vissza a makettparkot, a felelősök meg ránk mutogatnak"
Valakiknek megtetszett a Mini Hungary Park és meg is szerezték tőle – ezt mondta a botrányos minőségben elkészült mórahalmi makettpark ötletgazdája és volt üzemeltetője a Szegedi Törvényszéken, ahol volt üzlettársaival együtt, köztük a Szeviép-vezér B. Sándorral különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalással vádolják őket. A vádirat szerint a félmilliárd forint uniós támogatás töredékét költötték csak a kivitelezésre, a pénz nagy részét egyszerűen elcsalták, kilopták. Két vádlott már beismerő vallomást tett és börtönéveket vállalva egyezséget kötött az ügyészséggel. A tagadásban lévő, most meghallgatott terheltek viszont nem az elcsalt százmilliókról, a meghamisított projekt dokumentációról beszéltek, hanem terelni próbáltak – derül ki a Magyar Narancs helyszíni tudósításából. A pályázati támogatást elnyert Bornemzet Nonprofit Kft. ügyvezetője egyenesen a mórahalmi önkormányzatot próbálta sározni, amely megmentette a bedőlt projektet és a teljes pusztulástól a parkot. Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere a PestiSrácok.hu-nak elmondta: az önkormányzat a végrehajtási eljárásban vette meg a Mini Hungary Parkot, és csak azért, hogy ne csúfoskodjon a város határában; egyébként egy pénznyelő, amire már eddig súlyos milliókat költöttek, és még legalább 30 millió kellene, hogy úgy nézzen ki, ahogy az kell. Sokat fejlesztenek rajta, és a folyamatos restaurációs kötelezettség miatt mégígy is veszteséges. "A sajtó az önkormányzatot mosta össze egy bukott projekttel és a bűncselekménnyel, amihez semmi közünk nincs; a mai eszemmel azt mondom, kár, hogy nem hagytuk ott szétrohadni az egészet" – fogalmazott Nógrádi Zoltán. Fideszes polgármesterhez ment városvezetési tanácsokért Márki-Zay Péter
A pokol kénköves bugyraiba taszítaná le a Fideszt Hódmezővásárhely nem tudni mitől, kiktől független polgármestere, aki azért néhány jó tanácsért nem rest szomszédolni a fideszes kollégájánál, ha olyan kérdésekkel találkozik, amelyekre maga nem találja a válaszokat. Pénteki Facebook-bejegyzése szerint Márki-Zay Péter Mórahalomra látogatott, hogy megtudja, ott mitől termelhet komoly bevételt a helyi fürdő, olyan profitot, amelynek hétszeresét Vásárhely veszteségként könyvelheti el, mitől nyereségesek a kisváros önkormányzati cégei, és mitől emelkedik évről évre a bérlakások száma a Nógrádi Zoltán vezette településen. Ajánljuk még
"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák. A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi. Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
Álljunk ki közösen a migrációs paktum ellen! - Polbeat a Püski könyvesboltban