nőiesség
Meddig lesz rab Európa? – The Right Brothers
Vajon a magyar emberek ma megtennék-e azt a hazáért, amit annak idején a márciusi ifjak? – tette fel a kérdést Georg Spöttle, akivel március 15-én a forradalomról, a lehetséges európai forradalmakról beszélgettünk. De természetesen hoztunk furcsa történeteket is a nagyvilágból, például egy olyat, amiben egy nő azért lett híres és sokan azért utálták meg, mert hagyományosan csinos volt, és ehhez mérten öltözött. Igen, jól hallottátok: úgy néz ki, a nyugati társadalomban furcsának és kivetendőnek számít, ha valaki nem vulgáris. Ezen kívül szóba került az Oscar-gála, ahol idén semmi különösebb balhé nem történt, mégis lett egy kis közünk hozzá nekünk, magyaroknak is. Ajánljuk még
Az ukránok már lábbal is tiporhatják Magyarország szuverenitását
Azt már tudjuk, hogy az ukránoknak saját maguk és szuverenitásuk a legfontossabb, ugyanakkor a hírek szerint, ha a helyzet, mármint az ukrán érdek úgy kívánja más állam területe akár lábbal is tiporható, szószerint. Anna-ügy: Felmentették azt a tíz migránst, akik kislányt zaklattak Bécsben
Osztrák közfelháborodás, beilleszkedési problémák - lesz még folytatása az Anna-ügynek. Ukrán Gleiwitz – Avagy tényleg megdrónoztuk Kárpátalját?
Mivel nem jött be az USA ellenünk hergelése, rendkívül megfontolt szomszédaink úgy döntöttek, hogy egyenesben nekünk esnek, mint kozák az anyjának. Az ukrán Gleiwitz pedig egy drónnal indult, amire alapozva már el is tervezték a kétfrontos háborút. Ismét akcióban az antifa: most egy konzervatív újságírót vertek zászlórúddal
A portlandi rendőrség nem csinált semmit az antifa nő ügyében.