nők elleni erőszak
A Mérce szerint a kormány olyan, mint egy bántalmazó, aki nem segít az áldozatokon
A liberális Mérce nemrégiben egy online konferenciát szervezett, ahol tulajdonképpen konkrétumok nélkül, a tényeket mellőzve beszélgettek a nők elleni erőszakről és a bántalmazásról. Az egyik résztvevő szerint a kormányintézkedések egyenesen bántalmazó logikát követnek és a kormány úgy viselkedik, mint egy bántalmazó. "Ahogy beszélnek a nőkről és a politikai ellenfeleikről, mindenkit becsmérelnek, semmitől nem riadnak vissza, és bármi áron képesek megszerezni a hatalmat" – írják az erről készült beszámolóban (elfogultságmentesen). A tények viszont azt mutatják, hogy a kormány dolgozik. Országszerte már mintegy 300 védett szálláshely áll rendelkezésre, amelyeket az állam és civil partnerei közösen tartanak fenn, ráadásul 2020 az áldozatsegítés éve volt, az Igazságügyi Minisztérium ennek keretében megduplázta az áldozatsegítő központok kapacitásait, erre több százmillió forintot költöttek el, országos hálózattá alakították az áldozatsegítő központok rendszerét. A feltételes szabadságra bocsátás szigorításának javaslata mellett egy családjogi munkacsoportot is felállítottak, hogy teljes terjedelmében áttekintsék a családjogi szabályozást. De a Mérce rendezvényén erről valahogy nem sok szó esett.Egy utcán bántalmazott nő védelmére kelt a biztonsági tiszt
Bátorságból, emberségből mutatott példát a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet biztonsági tisztje, amikor egy utcán megtámadott hölgy védelmére kelt. Szolgálati feladataival végezve, december 25-én hazafelé, családjához sietve arra lett figyelmes Marosi Dénes, hogy egy nő ököllel ütlegel egy másik hölgyet a Kozma utcai buszmegállóban, miközben egy férfi nézi őket.Novák Katalin: Van segítség a kapcsolati erőszak ellen (VIDEÓ)
Van segítség a kapcsolati erőszak ellen, a kormány 2010 óta következetesen küzd ellene, és mindent megtesz azért, hogy minél kevesebben essenek áldozatul, valamint hogy az áldozatok segítséget kapjanak – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán, a Nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján.Varga Judit: Decembertől két újabb áldozatsegítő központ nyílik (VIDEÓ)
A járványhelyzet okozta nehézségek ellenére sem függesztjük fel az Áldozatsegítő Központok működését és folytatódnak az Áldozatsegítés Éve keretében ígért fejlesztéseink is – jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-videójában szerdán.Fokozódott a nők elleni erőszak Pakisztánban a korlátozások bevezetése óta
Fokozódott a nők elleni erőszak mértéke Pakisztánban a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozások bevezetése óta – közölték kormányzati források és civil aktivisták szerdán.Ferenc pápa: A nők elleni erőszak az istenkáromláshoz hasonló
A nők ellen elkövetett erőszak istenkáromláshoz hasonló – hangsúlyozta szerdai, újévi homíliájában Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában, a Vatikánban.A Fidesz szerint nem védeni, hanem kizárni kellene a nők elleni erőszakon viccelődő Burány Sándort
Reagált a Fidesz a Párbeszéd sajtóközleményére, akik megvédték Burány Sándort, a Párbeszéd MSZP-ből átült politikusát, aki a szexuális zaklatások elszenvedőin viccelődött párttársával, Bangóné Borbély Ildikóval az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának hétfői ülésén.Az ellenzék kettős mércéje: a Gothár-féle zaklatási ügy nem téma a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján (PS-videó)
Ma van a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Ennek ürügyén követelte Hohn Krisztina, az LMP frakciójának tagja sajtótájékoztatóján a kormánytól, hogy lépjen fel a nők elleni erőszak ellen, hiszen szerinte a rendszerváltás óta egyik kormány sem tett a szomorú állapot ellen semmit. Hohn szerint a jelenlegi kormány is ebbe a sorba tartozik, pedig hazánkban is nehéz helyzetben vannak a nők. A képviselőnő milliós számú kapcsolaton, családon belüli erőszakos cselekményt, több százezer nemi erőszakot emlegetett, de az adatok idő- és térbeli dimenziójával adós maradt, mint ahogy azzal is, hogy honnan veszi a számokat. A PestiSrácok.hu stábja kíváncsi volt arra a nap apropóján, hogy vajon mit gondol ő és pártja a Gothár Péter-féle zaklatásról, illetve mi a véleménye Gy. Németh Erzsébet nemtörődöm hozzáállásáról és a balliberális Gothár mentegetéséről az ügyben. Érdekes kérdés, hogy amennyiben az LMP aggódik a nők biztonságáért és azért, hogy ne érje őket erőszak, ne alázzák és erőszakolják meg őket, akkor ezt a valóban gusztustalan ügyet hogyan kezelik, kiállnak-e az áldozat mellett. Hohn sajnos nem adott egyértelmű választ Gy. Németh viselkedését illetően; az LMP frakciójának tagja csupán azt mondta el, hogy bízik abban, hogy Gothár méltó büntetést kap, amennyiben bűnösnek találják.Ajánljuk még