novák dezső
Vargát elüldözték, Albertet lejáratták, Novákot beszervezték – Kádárék gyűlölete és az Európa-hírű Ferencváros szétverésének története
Rákosiék szétverték, elvették a nevét és a színeit. Kádárék már finomabb, agyafúrtabb módszerekkel dolgoztak a Ferencváros ellen. Már 1960-ban elhatározták, hogy középszerűvé teszik: ezt ki is mondták egy MSZMP-ülésen. Meg is történt: Albert Flóriánt előbb szabadjára engedték, aztán lejáratták, Varga Zoltánt elüldözték, a fantasztikus edzőnek, Lakat Károlynak is mennie kellett, másokat – köztük Novák Dezsőt – pedig beszerveztek, így tették tönkre morálisan. A diktatúra ismét győzőtt: az 1965-ben még Vásárvárosok Kupája-győztes Fradi a hatvanas évek végére szétesett, a rendszerváltásig mindössze kétszer nyert bajnokságot. Kétszer. Borsi-Kálmán Béla történész játékosként együtt futballozott Albertékkal, ott volt, látta az egészet. Vele beszélgettünk. Ajánljuk még
A Tanácsköztársaság véres szellemisége szabadulhat ki a palackból, ha hagyjuk...
Ha elolvassuk Fekete István Zsellérek című regényét, ijesztő felfedezést tehetünk: a Tisza Párt mintha a Tanácsköztársaság bolsevikjainak reinkarnációja lenne. Megdicsőülés helyett száműzetés – Háromszázötven éve született II. Rákóczi Ferenc – II. rész (PS-exkluzív)
A vezérlő fejedelem élettörténetének második részében a tiszaháti felkelést és száműzetésének éveit idézzük fel. Háromszázötven éve született a magyarok vezérlő fejedelme - I. rész (PS-exkluzív)
A tiszaháti felkelés leverése után többé nem léphetett szeretett hazája földjére. Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.