Szijjártó: 2021 tripla rekordév volt a magyar gazdaság számáraPPestiSrácok.hu Eco 2022 február 10. A koronavírus-járvány jelentette globális nehézségek ellenére is tripla rekordév volt a tavalyi a magyar gazdaság számára – közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az olasz Novation Tech szeghalmi beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy Magyarországon 2021-ben csúcsot ért el a beruházások értéke 1886 milliárd forinttal, emellett a rendszerváltás óta nem volt ilyen magas a foglalkoztatottak száma, illetve brutális exportrekordot is sikerült dönteni 119 milliárd euróval. Rámutatott: ezzel – az egy főre jutó kivitelt nézve – az ország a 27. a világrangsorban. Szijjártó Péter kijelentette, hogy ezek a sikerek bátor stratégiai döntések eredményeként jöttek létre a válság egészségügyi és gazdasági aspektusainak kezelésekor.
Puzsér most tudta meg, hogy egy ex-fideszest imád Magyar ugar október 1. Robi, vigyázz, ezek a véredet akarják! Szegény Puzsér egyetlen percet tölt félig józanul a monitor előtt, egy kicsit cs@sztetni kezdi a zsebmessist, erre a saját kommentmezeje követeli a fejét. Kishíján megsajnáltuk, míg el nem olvastuk a cikkét is. Tartsanak velünk egy metafizikai mélyrepülésre a "polgári" elmezavar bugyraiba!
Megbékélés menet elhalasztva, Puzsér jobb botrányt talált a hétvégére Magyar ugar október 3. Puzsér Róbert csupán magát és társait akarja kivakarni a mocsárból. Amiben eddig lelkesen dagonyázott.