nyavalygás
Karácsony beismerte, hogy nem tudta megoldani a BKV reggeli zsúfoltságát, majd kampányüzemmódban nyavalygott egyet, mintha nem ő lenne a főpolgármester
Ahogy tegnap már megírtuk, Karácsony Gergely nem először demonstrálta, hogy miért nem érdemes rábízni nemhogy a főváros, de akár egy kerület, sőt, vélhetően egy kisbolt vezetését sem. Ismert, hogy a főpolgármesternek sikerült elérnie egy agysejtpusztító brainstorming után, hogy a BKV-t szombati menetrendre állítsa, sokat segítve ezzel a kora reggel munkába igyekvőkön, akik kénytelenek tömegközlekedést használni és összezsúfolódni a járványhelyzetben. Ennek a koronavíruson kívül senki sem örült. Ezek a képességbeli hiányok sajnos halmozottan jönnek elő akkor, amikor a koronavírus okozta járványveszély közepette kellene karakán és értelmes döntéseket hozni a főváros élén. Érdekes módon Karácsony mostanában háttérbe szorult, hiszen a menő Facebook-posztok ebben a veszélyhelyzetben nem elégségesek, mint városvezetői tevékenység, erre pedig a budapestiek is kezdenek ráébredni. Karácsony pedig mai, újabb sziporkázó Facebook-bejegyzésében sikerrel ismerte el, hogy ugyan a szombati menetrendet bevezető idióta döntését visszavonta, továbbra sem tudta megoldani a helyzetet. Viszont csinált néhány jó képet maszkban és nyöszörgött is egy isteneset. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után