nyelv
249 év után az USA-nak lesz végre hivatalos nyelve – Dezse Vű
Nem tudom tudtátok-e, de az USA-nak eddig soha nem volt hivatalos nyelve. Oké, angolul beszélnek, de ez egyáltalán nem igaz, az angol a legelterjedtebb és de facto hivatalos nyelv, az alkotmány vagy szövetségi törvény nem deklarálja hivatalos nyelvként. 32 állam saját szinten hivatalos nyelvvé tette az angolt, míg egyes államok, például Hawaii (hawaii nyelv) vagy Új-Mexikó (spanyol), más nyelveket is elismernek. Ezen változtat most Trump, aki aláírt egy rendeletet, amely angolt teszi az Egyesült Államok hivatalos nyelvévé. A rendelkezés amúgy a károgásokkal ellentétben cseppet sem kirekesztő, ugyanis nem kötelezi az állami szerveket arra, hogy megszüntessék a meglévő nyelvi támogatási szolgáltatásokat. A dokumentum szerint az új amerikai állampolgárok angoltanulásának ösztönzése elősegíti az ország integrációját, valamint gazdasági lehetőségeket és közösségi részvételt biztosít számukra. A rendelet kiemeli az amerikai társadalom többnyelvű hagyományait is, hangsúlyozva, hogy az angoltudás generációkon átívelő örökség. „Aloha”, „Hola”, „Shalom” – Ha Ön így köszön, akkor emberek millióinak a szenvedését okozza, sőt, közben röhög rajtuk
Aloha! Ha Ön követi a világ haladóbb felének aktuális trendjeit, akkor azonnal bezárta ezt a cikket, engem pedig tiltólistára tett, sőt, ha nagyon lelkes, akkor fel is jelentett az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, esetleg a CIA-nál, hiszen a hawaii emberek klasszikus köszönése ezentúl mikroagressziónak minősül, és ugyanolyan sértő, mint az a bizonyos „B” betűs szó, vagy esetleg az „N” betűs. Lehet, hogy most azt gondolja, hogy ez egy újabb liberális agyrém, pedig egy „neves” tudós, a Utah Egyetem Csendes-óceáni szigetek szakirányának igazgatója (!) hívta fel a figyelmet erre a lingvisztikai rettenetre, ami miatt feltehetőleg hawaii őslakosok tömegei zokogják álomba magukat napi szinten, sőt, állítólag a szörfözéssel is felhagytak, annyira szomorúak. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.