nyugat-magyarországi felkelés
Így tartottuk meg Sopront Trianon után – Honi felderítés (Videó)
Ha van a hullarablásnak minősített esete, akkor az Ausztria első világháború végi viselkedése Magyarországgal szemben. Már a dualizmus idején, sőt a középkor óta fájt egyes bécsi körök szíve a nyugati határvidékünkre, illetve annak bizonyos részeire, városaira. Ausztria minket is magával rántott az első világháborús vereségbe, majd a fegyverszünet után egyből benyújtotta igényét Vas, Sopron, Moson és Pozsony vármegyék nyugati szélére, amely német többségű vidékké vált az évszázadok alatt, ám ezer éve Magyarország részét képezte. A trianoni békekonferencia természetesen meg is ítélte nekik, ám ez volt az a hely, ahol Magyarország a sarkára tudott állni a szintén megvert, és érdemi hadsereg nélkül maradt Ausztriával szemben. Minden lehetséges trükköt bevetettünk, amelyek csúcsa az ország minden részéből idesereglett több ezernyi háborús veteránból létrejött szabadcsapatok, a Rongyos Gárda által kirobbantott nyugat-magyarországi felkelés volt. A hadviselt, tapasztalt tisztikar és legénység kisháborús módszerekkel ügyesen tartotta meg az ellenőrzést a terület fölött egészen 1921 végéig. Magyarország, szorult nemzetközi helyzetében, végül nem tudta megtartani az egész területet, de enélkül Sopron és környéke is elveszett volna. A Trianon árnyékában elfelejtett vagány magyar siker részleteit Anka László történész mutatta be. Szakály Sándor a PS-nek: A Rongyos Gárdának is köszönhető, hogy Trianon után Sopron és környéke Magyarországé maradt – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Bár a trianoni békeszerződés megpecsételte Magyarország sorsát, a néhány ezer fős Rongyos Gárda tagjai úgy döntöttek, nem engedik, hogy az osztrák hatóságok bevonuljanak a Magyarországot illető területre. A Rongyos Gárdának nevezett szabadcsapatok bátorságukkal elérték azt, hogy 1921 decemberében Sopron és néhány környező falu hovatartozásáról népszavazás döntsön, az eredmény ismert – nyilatkozta a PS-nek Szakály Sándor történész, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója. A Rongyos Gárda főként olyan fiatalokból és idősebb katonásbók állt, akik vagy tartalékosok voltak az első világháború idején, vagy harcoltak a magyar hadseregben. Szakály Sándor szerint a népszavazás eredménye nem volt annyira meglepő annak tükrében, hogy a soproni németség magyarnak vallotta magát, nem volt bennük német tudat. Részletek a videóban! Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.