Pesti Srácok

óbudai pedofil óvónő

Az Ügy: pedofil bűnügyek oktatás-nevelési intézményekben és egy csőd, ahol megint az alvállalkozók járnak csak rosszul

Magyar ugar 2021 január 31.
A gyermekek ellen elkövetett bűncselekményekre nincs bocsánat. Felfoghatatlan, amit Kitanics Márk klinikai gyermek szakpszichológus mond, hogy ha a szakértők csak a gyermekeket ért szexuális bántalmazásokkal foglalkoznának, akkor sem érnének egykönnyen a végére, annyi ügy van. És nem csak a családokon belül, hanem oktatás-nevelési intézményekben, óvodákban, iskolákban is. A PestiTV Az Ügy című műsora négy történetet mutatott be, egy óbudai óvodából, és egy óbudai iskolából, a budai agglomeráció egyik településének óvodájából és egy már lezárt ügyet egy csepeli iskolából. A riportban megszólaltak szakértők és egy áldozat is, egy most 21 éves fiú, aki 3 éven át tűrte, hogy tanára, nevelője hetente többször megerőszakolja. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a műsorban azt mondta, a Fidesz-KDNP frakciószövetség egy komplex gyermekvédelmi törvénycsomagon dolgozik, amely választ kíván adni mindarra, ami veszélyt jelent a gyermekeinkre, legyen szó a kábítószerekkel kapcsolatos bűnügyekről vagy pedofil bűnügyekről. Nem csak a meglévő jogszabályokat szigorítják, hanem új törvényeket is kívánnak hozni, amelyekkel elmennének a falig, vagy akár azon is túl, mert a gyermek az első! A gyermekvédelmi törvénycsomag még a tavaszi ülésszakban az Országgyűlés elé kerülhet. Az Ügy második riportjában az 1990-es, 2000-es évek egyik legnagyobb építőipari vállalkozásának, a Hérosz Zrt.-nek a csődje került terítékre, mely kivállalkozások hosszú sorát lehetetlenítette el. Miért van az, hogy a nagyok csődjét mindig csak a kicsik szenvedik meg igazán? Büntetőjogi felelősség hiányában lehet-e olyan, hogy erkölcsi felelősség – erre kereste a műsor a választ.