olimpia
Fürjes: a Momentum hideg számításból fúrta meg az olimpiát
Álomrombolónak nevezte a Momentum Mozgalmat Fürjes Balázs, a 2024-es visszavont budapesti olimpiai pályázat elnöke a Heti Válasznak adott interjúban. A lap a 2024-es visszavont budapesti olimpiai pályázat elnökét a Momentum Mozgalomról, a Puskás Stadion áráról és a jövőbeli tervekről kérdezte.Önmagát járatta le az ellenzék az olimpia meghekkelésével
Míg korábban szinte minden ellenzéki politikus támogatta egy budapesti olimpia ötletét, addig a szerdán hivatalosan is visszavont pályázat miatt a kormányt támadják. Összegyűjtöttük, hogy Karácsony Gergely, Botka László, vagy Kunhalmi Ágnes és Demszky Gábor korábban hogyan vélekedett az olimpia megrendezéséről.Aljasnak nevezte az olimpia elleni népszavazási kezdeményezést Parragh László
A budapesti olimpia is egy gazdasági motor lehetett volna, a népszavazási kezdeményezés aljas volt - jelentette ki ma Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a szervezet gazdasági évnyitó rendezvényén, amelyen Matolcsy György jegybankelnök és Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott. A kormányfő az olimpia kapcsán megjegyezte: az ország nagy dolgok nélkül benne marad egy közepesen fejlett helyzetben, és úgy gondolja, nem véletlen, hogy Brüsszelből támadják a paksi beruházást és a Budapest-Belgrád vasutat. Matolcsy szerint egyensúly van.Van még néhány olimpia, amit elfelejtett megfúrni a Momentum Mozgalom
Vicces internetes bejegyzéssel szúrt oda a Momentum Mozgalomnak Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő. A csípős internetes beszólásairól ismert politikus ezúttal próbálta mókásabbra venni a figurát."Sáladnál fogva akasztunk fel!" - Olimpiapárti felszólalókat inzultáltak a Momentum Mozgalom szimpatizánsai
Szórólapokkal tiltakoztak civilek az „álomgyilkos” Momentum Mozgalom mai szegedi fórumán, de a Fekete-Győr András vezette társaság helyi erői nem viselték el a kritikát és inzultálták az olimpia mellett érvelőket - adta hírül a szegedma.hu helyi portál. A tudósítás szerint Szegeden ma többen is azt üzenték a Momentumnak, hogy „nektek csak eszköz, ami sokunknak szent”, és értetlenkedésüknek adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy az "új SZDSZ", amelyről kiderült, lenézi a vidékieket, az mit keres vidéken. Az olimpiapárti felszólalókat hangos pfújolással fogadták a Momentum szimpatizánsai, elhangzott Fidesz-bérencezés is, egy fiatal hölgyet pedig megfenyegettek, a sálánál fogva kötik fel, ha nem hallgat el.Szanyi Tibor: A Momentum lejáratta magát, Puch László és Gyurcsány Ferenc meg gazember (PS-interjú!)
Fekete-Győr András és a Momentum lejáratta a saját mozgalmát, többet ártottak, mint használtak - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője. A szocialista politikus szerint a Momentum Mozgalom ma még ünnepelt sztár, de majd jönnek a hétköznapok... "Az a mozgalom, amely ostoba fondorlatokkal próbálkozik zászlót bontani, nem feltétlenül jelent jót a jövőre nézve. Nem vezet jóra, ha egy mozgalom csuklóból nem korrekt" - szögezte le Szanyi Tibor. Portálunk a 4-es metróberuházás során elkövetett szocialista bűncselekményekről is faggatta Szanyi Tibort, aki kérdéseinkre úgy válaszolt, nehogy már az MSZP-vel vitessék el a balhét, aki saras, az pedig battyogjon be szépen a börtönbe és töltse le a büntetését, pártállástól függetlenül. Szanyi Tibor párttársáról, Puch Lászlóról és a Demokratikus Koalíció pártelnökéről, Gyurcsány Ferencről is véleményt mondott. "Puch László és Gyurcsány Ferenc is gazember. Puch művelete maga a meztelen csiga hadművelet: az MSZP-nek se gerince, se háza ne legyen, de létezzen" - mondta Szanyi Tibor, aki szerint az MSZP-nek nincsen víziója, és ez óriási baj. Szanyi Tibor szerint Vona Gábor nem néppártosodik, hanem a Jobbik pártelnöke a farkas a Piroska és a farkas című meséből, és éppen Vona ellen kellene szövetkeznie a magyarországi pártoknak, míg az MSZP tele van fideszes kollaboránsokkal, a párt elnöksége körül például "romlott a levegő".Orbán: az „új SZDSZ álomgyilkosságot” követett el – Limában „ronggyá vertek volna minket”
A Momentum Mozgalom az „új SZDSZ”, amely úgy döntött, hogy „álomgyilkossá” válik – jelentette ki a Kossuth Rádió 180 perc című pénteki műsorában Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint az olimpiai népszavazást meg lehetett volna nyerni, de egy vitából érkező Magyarországot „ronggyá vertek” volna Limában, ami nagy szégyen.Ajánljuk még