olimpia
A Jobbik házbizottság előtt vizsgálná Vona nemi identitását - Ma sem unatkoztak a parlamentben
A Jobbik buzizással vádolta meg Orbán Viktort, míg a Fidesz szerint a baloldal 180 fokos fordulata miatt radikálisan csökkentek egy Budapesten rendezett olimpia esélyei. Szél Bernadett szerint Szijjártó Péter külügyminiszter elmenekült a felelősség elől, amiért nem tett feljelentést 2013-ban a moszkvai konzulátuson történt visszaélések miatt, bár a válaszban közölték, Szijjártó 2014 végén lett miniszter. A Fidesz képviselője arról beszélt, a 4-es metró kapcsán Demszkyéket is érinthetik a visszaélések. Az Országgyűlés mai munkájából szemelgettünk.Az NVB szerint sem akadályozták az aláírásgyűjtésben az Együtt aktivistáit
A Nemzeti Választási Bizottság szerint sem akadályozta a rendőri intézkedés az együtt aktivistáit a Határ úti aláírásgyűjtésben, az NVB hétfőn helybenhagyta a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) határozatát, amelyben elutasították Szigetvári Viktornak, az Együtt politikusának kifogását a Határ úti, olimpiával kapcsolatos népszavazási aláírásgyűjtéssel kapcsolatban.Nem kell meghátrálni, a budapesti olimpia nyereséges lehet - üzente a Fidesznek Schmitt Pál
A pártpolitikává silányított budapesti olimpia ügyéről és a lehetséges fővárosi népszavazásról nyilatkozott a Karc FM Paláver című műsorában Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett kétszeres olimpiai bajnok. Schmitt Pál a műsorvezető, Stefka István kérdésére elárulta, sajnálja, hogy a Momentum Mozgalom politikai ügyet kreált egy nemzeti ügyből, de Schmitt Pál szerint nem kell meghátrálni, bele kell állni a népszavazásba, mert a magyar emberek szeretik az olimpiai játékokat és az olimpiai eszmét, a 2024-es budapesti nyári játékok megrendezése pedig nyereséges lehet.Orbán Vonának: Nem én szoktam más férfiak szoknyája mögé bújni
Újra szikrázó Orbán-Vona csörte volt a parlamentben, miután a Jobbik pártelnöke felszólalásában több témában is bírálta a magyar kormányfőt. Vona Gábor a szokásos Mészároslőrincezés mellett az olimpiáról is megnyilvánult, szerinte az emberek az olimpiai népszavazási kezdeményezés kapcsán a földesúri mentalitásra mondtak nemet, és Orbán Viktornak nem kellene Tarlós István szoknyája mögé bújnia. A miniszterelnök úgy válaszolt, nem ő szokott más férfiak szoknyája mögé bújni.Kósa szerint Tarlós félreértette a szavait olimpia-ügyben
Kósa Lajos az ATV.hu-nak nyilatkozva arról beszélt, „egyszerű félreértés" történt közte és Tarlós István főpolgármester között. Hangsúlyozta, korábbi kijelentései arra vonatkoztak, hogy sem a Fidesz, sem a kormány nem tudja visszavonni az olimpiai pályázatot, ennek „a főváros az ura".Orbán az olimpiáról: „Az a kérdés, hogy tudunk-e egy pártügyből újra nemzeti ügyet csinálni”
Orbán Viktor a Parlament folyosóján nyilatkozott újságíróknak a budapesti olimpiai pályázattal kapcsolatos fejleményekről. A miniszterelnök azt mondta:Olimpia
Nem hiszem el, hogy a nemekkel, a tagadással, a No-val, a Nolimpiával lehet szavazatokat szerezni.„Kaptunk 17 millió forintot, és el is végeztük a dolgunkat” - Országosodna a Momentum Mozgalom
Az előttük járó pártok azért buktak el, mert nem jutottak ki Budapestről – nyilatkozták a Momentum Mozgalom vezetői a HVG.hu-nak hozzátéve, 2018-ban minden választókörzetben lesz önálló jelöltjük. Arról is beszéltek, az emberek azt várják tőlük, hogy megszabadítják az országot Orbán Viktortól, de irreális lenne arról beszélni, hogy 2018-ra „megcsinálják a rendszerváltást”.Ajánljuk még