olimpia
A magyar olimpia ellen fogná össze az LMP az ellenzéket
Kétségtelen tény, hogy a Fővárosi Közgyűlésben egyedül az LMP szavazott a budapesti olimpiai pályázat ellen, a többi ellenzéki párt akkor fenntartásokkal, de támogatta a kormány tervét. Ennek ellenére bízunk abban, hogy az MSZP, a DK és a Jobbik is megváltoztatja a véleményét és részt vesznek az Orbán-kormány tervének megakadályozásában – írja az LMP közleményében.Az 1956-ban Magyarországgal szolidarító olimpiai sportolókat méltatták
Magyarország köszönetet mond azon három ország sportolóinak, akik 1956-ban a melbourne-i olimpiától való távolmaradásukkal fejezték ki szolidaritásukat a magyar forradalom és szabadságharc leverése miatt - mondta Schmitt Pál volt köztársasági elnök, kétszeres olimpiai bajnok, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja.„Tehermentesítik” a Magyar Olimpiai Bizottságot
Jelentősen átalakulhat a magyar sporttörvény, a hétfőn benyújtott módosításoknak köszönhetően „tehermentesítik” a Magyar Olimpiai Bizottságot, amely a szakmai munkára, javaslattételre korlátozódhat. A jövőben az állam közvetlenül nyújthat támogatást a szövetségeknek. Angliában bevált ez a rendszer.Rióról lemaradt, 2020-ban ismét nagyot dobna az olimpia bajnok
Hatalmas és megérdemelt „megtiszteltetés” érte tornász-klasszisunkat, Berki Krisztiánt, akiről új elemet neveztek el sportágában. Bár az olimpiai bajnok Berki Rióról lemaradt, minden erejével azon van, hogy újra visszanyerje régi formáját, és nagyot alkosson 2020-ban.Uszályon mutatják be, hogyan nyerhetjük meg a 2024-es olimpia rendezését
Átadták azokat az interaktív látogatóközpontokat, amelyen bemutatják Budapest 2024-es olimpiai pályázatát és a jövő nyári magyarországi vizes világbajnokság helyszíneit, köztük a Dagály Úszóarénát. Tarlós István főpolgármester szerint a magyar olimpiához a sikeres vizes vébén keresztül vezet az út.Ajánljuk még