oltási kötelezettség
Leszavazták a kötelező oltásra irányuló indítványokat a német parlamentben
Egyelőre mégsem lesz kötelező az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) elleni oltás Németországban, mert a szövetségi parlament (Bundestag) csütörtökön elutasította az erről szóló indítványokat. Wolfgang Kubicki parlamenti alelnök úgy vélekedett: nem tartozik az állam feladatai közé, hogy felnőtt embereket arra kényszerítsen, hogy akaratuk ellenére védekezzenek.Német miniszter az oltási kötelezettségről: szükséges, megfelelő és arányos az intézkedés
Az általános oltási kötelezettség szükséges, megfelelő és arányos intézkedés a koronavírus-világjárvány elleni küzdelemben – jelentette ki a német szövetségi egészségügyi miniszter pénteken, Berlinben. Karl Lauterbach a tájékoztatóján kiemelte, hogy a Covid-19 betegséget okozó új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) omikron nevű változata – amely Németországban is elindította a járvány ötödik hullámát – egész biztosan nem az utolsó variáns, és akár az is előfordulhat, hogy az omikronhoz hasonlóan erősen fertőző, és a korábbi változatokhoz hasonlóan súlyos betegséget okozó változat alakul ki.Íme, itt a képi bizonyíték arra, hogy újjáéledőben a kockás ingesek „tömegmozgalma”
Öt évvel ezelőtt Miskolcról indult el az a tanárlázadás, amely sztrájkhoz, esernyős tüntetéshez és kerekasztal-egyeztetésekhez vezetett. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) pénteken az említett előzmények miatt a borsodi megyeszékhelyen jelentette be, hogy ismét országos akciósorozattal akarják a figyelmet ráirányítani az oktatás és a pedagógustársadalom problémáira. Miskolc után több észak-magyarországi város tankerülete előtt is sajtótájékoztatót tartottak és elmondásuk szerint a következő hetekben az ország több pontján felállítják majd a „Holnap ki fog tanítani?” feliratú molinójukat, emellett sztrájkot is kilátásba helyeztek, és amennyiben a járványhelyzet engedi tüntetni is akarnak. Szűcs Tamás, a szervezet országos választmányának tagja portálunknak kifejtette, hogy visszasírják az első Orbán-kormány oktatáspolitikáját, mert megfogalmazása szerint Pokorni Zoltán idejében sokkal jobb helyzetben volt az oktatás, mint napjainkban.Ajánljuk még











